|
Basel,
augusztus végén
Munatius
Plancus augusztus hó huszonhatodik napján is hideg szobor szokott maradni,
holott ilyenkor, e napon, Baselben a szobrok is megelevenednek. Én legalább
láttam St. Jacob híres harcterének Helvécia-alakját végigkocsikázni Basel
utcáin: gyönyörû leány-teremtés volt, talán Basel legszebb nõje. Történt volt
pedig az Úr 1444-ik esztendejében, augusztus hónap 26-ik napján, hogy Basel
hõsi népe elverte falai alól Franciaország dauphin-ját és hadát. St. Jacob an
der Birs-mezején ezerkétszáz jó bázeli vitéz harapott a véres fûbe, de azóta ez
a nap - így mondják - dicsõség és szabadság napja. Ilyenkor igazán Svájc
díszkapuja ez a nevezetes város a Rajna két partján, lobogós, virágos, tarka,
muzsikás és németmódra részeg. Új-Baselbõl Ó-Baselbe több mint tízezer ember
vonult át egy teljes órahosszat, cifra, farsangias menetben. Svájci katonák,
veteránok, hadapródok, kanton-elõkelõségek, városi hivatalnokok, küldöttségek s
amennyi egylet csak létezhet a német nyáj-hajlam jóvoltából egy másfélszázezer
lakosú városban. Mennyi kosztüm, históriai díszruha - ahogy õk hívják -, mennyi
jelvény, címer és zászló. Csak a régi céhek maskarás áradata irigységgel s
csúfolódással tölti el [az] idegen, szkeptikus ember lelkét. Hiszi az ördög,
hogy ezeknek az elõdei s baseliek voltak a st. jacobi dauphin-verõk, ami
dicséretükre légyen mondva. Nem: Baselnek városi népe volt 1444-ben, s a városi
nép mindenha zsoldosokkal végeztette a háborút. Mikor egész Európában divat és
okosság volt svájci zsoldosokat tartani, ennyi joguk csak lehetett a svájci
városoknak is? Szóval Baselt a derék mokány, véreskezû, vad, falusi és tanyai
svájciak avatták a harci dicsõség városává. Sebaj, nem ez az egyetlen
történelmi hazugság, s augusztus huszonhatodik napján hadd legyen vívhatatlan,
harcias város Basel. Pedig sohse volt az, már akkor sem, amikor római kasztrum
s Basilia volt, mert már akkor kezdett városiasodni. A híres baseli zsinaton a
barbárabb Európából sereglett urak és papok bámulva bámulták városiasságát s
kincseit. Csak az olasz városok vetekedhettek vele, de a harcot éppen úgy nem
kedvelte Basel, mint Firenze. S bár gyönyörûek a régi svájci katonaruhák, s a
kalaposmesterek is vitézek valának, Baselt nem Basel védte. Sem a rabló
várurak, sem a dauphin ellen, sem késõbb a paraszt-harcokban, sem a
reformáció-mozdította földinduláskor, soha. Baselnek azonban fenn kellett
maradnia, mert szükség volt rá, hogy ma álljon a mai civilizáció egyik tornyos
dokumentumaként. Ez a nem nagy, de nevezetes város talán a legtipikusabb
burzsoa-városa Európának. Száznyolcvan baseli polgárnak van több vagyona
egymilliónál és Svájcban, a majdnem protestáns Svájcban lázasan szervezkedik a
klerikalizmus. Most folytak le a katolikus napok, s még a protestáns
tõkepénzesek is titkos fohásszal gondoltak az Egyházra. Az Egyház sohse volt
olyan hatalmas, mint a társadalmi forradalom közeledõ tizenkettedik órájában
lesz. Rómának nem bókolt úgy egyetlen középkori fejedelem se, mint fog bókolni
a szorongatott polgári rend. De ez nem holnap lesz így s augusztus
huszonhatodikán egy menetben éltetik a hazát a szabadgondolkozók és a
katolikus-klerikális egyesületek. A St. Jacob mezején pedig, az 1444-ben
elesett hõsöket megkoszorúzó Helvécia-szoboralak elõtt (eleven mása, a szép
basil leány is ott van kibontott hajjal, palástban, virágosan) nagy beszédet
tart egy doktor úr. A doktor úr kormánytanácsos, s ékes orációját hetvenezer
ember hallgatja. Arról beszél a doktor úr, hogy most már nem karddal kell
megvédeni a hazát, a munkát és a kultúrát. Fel kell emelni azokat, akik
nincstelenségük miatt zúgolódnak, ki kell békülni azokkal, akik kizsaroltatnak.
Sötét felhõk jöttek, míg a doktor úr beszélt, a tengernyi nép riadtan menekült
az égiháború elõl. A kormánytanácsos úr is sietve fejezte be hideglelõs,
mementós beszédét. Egyelõre nincs baj, Baselnek száznyolcvan milliomosa van s a
dauphin 1444 óta nem mer jönni…
…Az
a Munatius Plancus pedig, akinek a szobra Basel városházának udvarán áll, s aki
nem vett részt az ünnepen, római kormányzó volt. Õ alapította Basel mellett
Augusta Rauracorumot, melynek helyén ma Augst falu fekszik. Õ tehát a
megalapítója Basel-Basiliának is, ilyenformán sokat láthatott volna ez a
Munatius Plancus, ha máig él. Bizonyosan az õ korában is voltak ilyen ünnepek.
Okvetlenül megünnepelték Róma alapítását és a császárságát. Nyilván volt külön
ünnepnapja Augusta Rauracorumnak a helvétek legyõzésének emlékére is. És
Augusta Rauracorum a maga idejében volt olyan nevezetes és kincses város, mint
Basel. És talán az a kultúra, amely teremtette, se volt sokkal-sokkal
alsóbbrendû a mienknél. Munatius Plancus filozófus árnyéka ott kerengett Basel
ünnepnapján Augst gyönyörû ámfiteátrum-romjai körül. Aki akart, találkozhatott
vele, aki akart, hallhatott tõle csendes, bölcs, mosolygós jóslatokat.
Pesti Napló 1909.
szeptember 5.
Ady Endre
|