Ha
az utókor majd valaha az osztályparlament tömör és rövid jellemzésére lesz
kíváncsi, akkor ezt kell neki elmondani. A szombati ülésen egy képviselõ
interpellált az általános választójogról. Mikor azt panaszolta el, hogy
Ausztriában a lakosság huszonegy százaléka választó, nálunk pedig alig hat
százaléka, akkor közbeszólt egy népképviselõ (nevével, fájdalom, nem
szolgálhatunk az utókornak):
-
Az is sok.
Amikor
pedig az interpelláló képviselõ arról beszélt, hogy a nép elidegenítve,
elkeseredve nézi az osztályparlamentet, akkor közbeszólt egy másik képviselõ
(az utókor számára itt a neve: Nagy Emil volt):
-
Jöjjön a kerületembe, agyonveretem.
Ebben
a két közbeszólásban benne van az osztályparlament természetrajza, a kezdet és
a vég. Ezek a képviselõk gyûlölik a népet. Idegenül tekintenek rá. Félnek tõle.
Minthogy a mandátum tõle függ, megvásárolják, kicsalják, kiszavalják tõle a
mandátumot. De tudják, hogy a népért õk nem akarnak és nem fognak semmit se
tenni. Tehát félnek a néptõl. Sokallják - ezek a „népképviselõk”, - a hat százalékot
is. Ez az egyik. És a másik? Ha nem félnek a néptõl, ha a választóikkal érzelmi
közösségük van, akkor ez a közösség a korlátolt fanatizmus közössége. Az elsõ
típus alkohollal mérgezi meg a választóját, a második típus a lelket mérgezi
meg dühödt uszítással. Az elsõ nem mer a választója szeme közé nézni, a másik
furkós botra akarja kapatni a választóját, akivel sikerült elhitetnie, hogy a
furkósbot segíthet nyomorúságán. Csak értelmes, felvilágosodott, nyugodt,
józan nép nem kell egyiküknek sem.
Budapesti Napló
1907. október 15.
|