|
Néhány
újságlap fekszik elõttem: formájuk a Temps-é, vagy a Matin-é vagy valamelyik
londoni lapé, vagy amerikaié. Különös újságok: ugyanegy lap, s minden számának
más címe van, s egyetlenegyben sincs egy sornyi eseménye se a napnak. Ilyen
címeket hord a lap: Eugénie Grandet, Les vacances d’un jeune homme sage, Les
Cosaques stb. Minden lapszámnak más a riportere, például az elõttem fekvõé:
Honoré de Balzac, Alfred de Musset, Léon Tolsztoj, Henri de Régnier, Brieux.
Íme az elsõ írói élelmesség, mely egyenesen az újságoktól vesz példát, sõt az
újságok ellen tör.
Brüsszelben
nyomtatják a lapot, talán mert ott olcsóbb a papír és a munkabér, s hozzák
Párizsba. A vállalat, a „La Feuille Littéraire” talán maga is megijedt már a
sikertõl, mely kevés munkálással rászakadt. Van már olyan száma, melybõl 500000-nél, félmilliónál több fogyott el. Tíz
centimes-ért, alig öt krajcárért egy-egy nagy, híres, igaz regényt vagy drámát
vásárolhat akárki. S a terjesztés módja egészen a bulvár-lapoké, s a címek a
lapszámokról nagyszerûen, hangosan ordítanak. De valóságos irodalmat ordítanak,
s megállítják azt is, aki ponyvaregényen s olcsó hírlapon kívül sohase olvasott
egyebet. Hiába a kiadók prüszkölése, mert végre is ez hírlap a maga módja
szerint, s ráadásul nagyon jól meg is fizeti az írót. Följegyezni valóm nincs
is több az egészrõl, csak a következõ két mondat. A hírlap nem taposhatta
minden visszarúgás nélkül az irodalmat, s egyébként is, így is példát és
hasznot szerzett neki. Nem utolsó dolog irodalmat csinálni olyan nyelven, mely
egy hét alatt esetleg millió számban viszi szét az író írását.
Ny 1910. február 1.
Ady Endre
|