|
Párizs,
február 2.
A Szajna közbelépése
[Saját
levelezõnktõl] Egy év óta arról folyt a szó mindig, mit kellene csinálni
Párizsban az abnormisra nõtt forgalommal. Az utcák nem bírták el a
kocsiáradatot, s némely utcát valósággal elzártak az átkocsikázás számára. És
vén és ifjú bölcsek és moralisták töprengtek hosszú írásokban, mit jelent az,
ha egy metropolisz nem bírja el a saját vérkeringését? Mit jelent az, ha Párizs
valósággal szétrepedni készül, s hogy lehetne új, nagy utcákat csinálni, s hol
lehetne Párizshoz új csücsköket aggatni? S míg hivatalos és nem hivatalos agyak
buzogtak, fõttek, jött a Szajna és közbelépett. A föld alatt átlyukgatott
Párizs majdnem elsüllyedt, s járni csak minden harmadik utcában lehetett. A
Szajna közbelépése most már talán ki fog erõszakolni egy pár reális ötletet
arra, hogy Párizsban járni lehessen, sõt autózni is.
Itt van a Kronprinz
Az
egész Párizs árvíz-veszedelemben, s egy nyargaló hírecske egyszerre letipor
minden más szenzációt. Valamelyik reporter [!] látta és megírta, hogy Párizsba
érkezett Vilmos császár fia, a leendõ német császár. És Párizs egyszerre
nagyobb aggódásba jött, mint az özönvíz miatt. És a minap szintén így történt,
mikor egy szintén hazug hír szerint az orléans-i herceg Párizsban járt. Nagyon
szerethetik ott a monarchákat, ahol mindig látják õket, még amikor nem is
láthatók.
A Loubet adománya
A
párizsi árvízkárosultak javára Loubet, a volt köztársasági elnök, családostul
csak 230 frankot adott. Ezért azután alaposan meghurcolták az összes
bulvár-újságok. Holott Loubet adhatott volna ugyan tízszer annyit is, de ez
esetben sokkal gazdagabbnak gyanították volna, mint amilyen igazán. A Loubet
adományánál csak egy nagyobb bánatuk van a nacionalista hecc-lapoknak. A zsidók
nagyon sok pénzt adtak össze, a fölgyûlt milliók tekintélyes részét. Mennyi
vagyont lophattak ezek - mondja Rochefort - ha ennyit tudnak egy-kettõre
adományozni. S mennyivel több bajuk lett volna, mint Loubet-nak, ha nem nyúlnak
ilyen mélyen a zsebükbe. De ez régi nóta, s ilyenformán Loubet és a
könyörületes zsidók egyformán megvigasztalódhatnak.
Falličres elnök
lemond?
Száll,
száll a hír, mert nincs lengébb, szállóbb valami a hírnél, de lehet, hogy igaz.
Emlékezünk még, hogy egy tréfás pincér megráncigálta a sétáló Président tisztes
szakállát az utcán. A rossznyelvûek szerint azóta Fallieres üldözési mániában
szenved, félti a szakállát, s inkább lemond. Az embernek, bizonyisten, kezd
elmenni a gusztusa a köztársaságtól is. Nekem sokkal szimpatikusabb a
pokolgépektõl rettegõ cár, mint a szakállát féltõ Fallieres polgártárs.
A Riviéra felé
A
Paris-Lyon-Méditerranée csak átszállásokkal, nehezen viszi az utasait, de mégis
mindenki a Riviérára menekül most. A lesújtott Párizs szomorú, s ráadásul kezd
olyan tél lenni, mint Berlinben. Párizs néhány év óta dideregve tapasztalja,
hogy az õ telei nem a régi, enyhe telek. És Párizs kezdi szeretni Riviéráját,
melyet eleddig egészen átengedett az idegeneknek. Tenger, nap, jókedv,
elegancia, feledés: boldog ország, ahol az ember Délre és békességbe mehet.
Pesti Napló 1910.
február 6.
Ady Endre
|