|
Párizs,
március 15.
I.
„A házi idegen”
[Saját
levelezõnktõl] Egy olasz, élõ olasz színpadi író darabját adták elõ Párizsban,
s egész Párizs oda volt a saját nagylelkûségétõl. Hogy, íme, Párizsban szóhoz
juthat egy idegen is, s íme, a franciák elismerik, hogy máshol is írnak. Mert a
franciák például saját érdemüknek tudják azt is, ha jól-rosszul, inkább
rosszul, egy-egy Shakespeare-elõadást engedélyeznek. Ez a mostani olasz
Sardoucska szükséges volt egy kis tüntetésre, jó volt házi zsidónak, házi
idegennek. Elõször, mert nem valami veszedelmes talentum, másodszor, mert el
lehet vele dicsekedni. De próbáljon csak olyan idegen jönni, akinek a talentuma
nem viseli el a nagylelkûséget. Próbáljon csak egy olyan idegen jönni a francia
színpadra, aki konkurrenciát csinál a derék franciáknak. Alig van õszintébben
és kedvesebben erkölcstelen város a világon, mint Párizs.
II.
A nagy csömör
Egymásután
jelentkeznek most a francia képviselõválasztások elõtt azok a képviselõ urak,
akik nem akarnak többé képviselõk lenni. A nagy csömör, a régi, híres, nagy
csömör tehát itt is és megint dolgozik. Akinek nem biztos a mandátuma avagy
akinek nem jó üzlet a mandátum, nagy lármával - nem lép fel többé. Ez jó
reklám, s azt se kell elfeledni, hogy Franciaország az a boldog ország, ahol
bizonyos évkorral nyugdíjképes a képviselõ úr. A nagy csömör e hangos
visszavonulóknál valami olyas póz, mint mikor most Szokoly Tamás nem akar
Nagyvárad képviselõje lenni. A nagy csömör a politika iránt régi valóság és
betegség, de nem azok betegsége, akik kérkednek vele.
III.
Ahol lehet lopni
A
francia Duèz-affér megint csak erkölcstelen gondolatokat ad minden becsületes
moralistának. Micsoda boldog ország az, ahol tíz-húsz millió frankot könnyebben
lehet lopni, mint máshol tíz-húsz ezret. Hiszen megvan az illendõ, polgári
fölháborodás a szokott mértékben. Az „antiklerikális panama” sok embernek
nyakába fog kerülni, s most választások elõtt jó kis kortes-eset ez. Ám mégis
megdöbben az ember, hogy aránylag micsoda nyugalommal olvassák a botrányt a
franciák. Mintha még büszkék is volnának arra, hogy náluk így és ennyit lehet
lopni. És mintha igazuk volna ez erkölcstelen nyugalomban, mivel a pénznek, ha
igazán hatalmas, mint Franciaországban, illik istenien megbocsátónak lenni.
IV.
A bûn reklámja
A
francia bulvár-lapokat az a veszedelem fenyegeti, hogy a szenzációs bûnügyek
szereplõinek arcképét közölniök nem lesz szabad. Bebizonyult, hogy például egy
sereg apacs-gaztett csak azért történt, mert a dicsõséget megirigyelték azok az
apacsok, akiknek a fotográfiája nem jelent meg újságban. Legutóbb egy undok
gyilkosság esetében tanúkul hallgattak ki nagyon szomorú hivatású víg
leányokat. Egy-két lap az arcképeiket is közölte, s azóta ezek a leányok a
párizsi éjszakák királynõi. Sõt, Rochefort azt hiszi, hogy valamennyi
legalábbis egy-egy maharadzsa-férjet fog kapni. Szóval, a bûn reklámját
törvénnyel akarja megtiltani a védekezõ polgári társadalom. Persze, hogy csak a
bûn hírlapi fényképes reklámját szüntetheti meg. Mert a bûn többi reklámját
ezután is a sajtó nélkül a tiszteletreméltó mai társadalom fogja végezni házi
kezelésben.
Pesti Napló 1910.
március 20.
Ady Endre
|