|
1.
A Nyugat kemény lap, s ez az oka, hogy én most második kritikámat írom a
Rostand darabjáról: az elsõt ugyanis nem adták ki. Mégis keveset fogok
változtatni legelsõ impresszióim hevességén, mert a sok változtatás hazugság
volna. Hazudni pedig vagy csak annak szabad, akinek csak ez a talentuma, mint
például a Rostand-é vagy annak, akinél a hazugság - erény és géniusz. Én,
sajnos, sem a hivatásos kis, sem a hivatásos nagy hazugok közül való nem
vagyok: csak szomorú, megállapításokra igyekvõ, szegény ember.
2.
Edmond Rostand hírhedt darabját, a Chanteclert, szeretné az ember amúgy
istenigazában megrázni jogos haraggal, de meg se lehet fogni. Soha több
jóindulattal nem készültek föl színdarabnézésre, mint mi tettük, és bár adtam
volna oda az elsõ koldusnak az ötven frankot, amellyel jegyemet megváltottam.
Szerettem volna, akartam, hogy önmagamat is megcáfolva Rostand-t költõnek és a
Chanteclert olyan poémának lássam, hogy meghajoljak. Olyan piszkos tábor
alakult, verõdött a Rostand sikere ellen, hogy ízlésem szerint már eleve
Rostand és a Chantecler mellé szegõdtem. S kiderült, hogy lehet valaki
szélhámos, rossz író, habár szélhámos, rossz írónak tartják a szélhámosak és a
rossz írók is.
3.
Olyan üres, semmi a Chantecler, mondom újból, hogy se fogni, se ütni nem lehet
alaposan rajta, s az ember elámul az emberi hiszékenység és szamárság
nagyságán, terjedelmén. Dehogyis a színpad La Fontaine-ja Edmond Rostand, még
csak modern bábjátékosnak is elvtelen és gyönge. Rudyard Kipling valahogyan
mégis a természethez közelebb nõtt mûvész lelkével próbálja barátkozásra bírni
az állatok lelkeit. Ez a legmagasabb írói szándék teljesen kizárt és hiányzó
Rostand-nál, mert õ rím-ember csupán, egy elsekélyesedett Hugo-epigon. Tessék
elgondolni, hogy a Chantecler története emberekkel történik, s azonnal látjuk,
belátjuk, hogy a Cyrano nem is volt olyan mûvészietlen munka.
De
sehogyse vagy csak nagyon össze-vissza és rosszul érthetjük meg a Chanteclert,
mint szimbólumos drámát is. A mûvészember drámája ez, a becsületes férfiúé,
Franciaországé, a szerelemé a fatalitásé vagy mié? És az a szörnyû
egyenlõtlenség: társadalmi szatíra, verses szójátékok, útszéli filozófia,
viccek az olcsójából és nagyképû, lovagos cyranizmusok. Biztosan annak van
igaza, aki azt állítja, hogy a Chanteclert nem egy baromfiudvar, de az juttatta
a Rostand eszébe, hogy barátját, a szegény néha[i] öreg Coquelint bizalmasan
Coq-nak becézték.
4.
És azután ügyes üzletemberek magyarázatára Rostand is belátta, micsoda pikáns
és érdekes dolog lesz baromfi- s állatkosztümökben pompázó színészhírességeket
láttatni. Annak a jó publikumnak tudniillik, mely gyönge, ítélettelen és
kíváncsi, s mely ma már tudja, hogy a Chantecler csalás, de csõdül e csalás
csodálatára. (Azóta kevesebb a publikum, s világosabb a csalás, de ezt csak a
literatúra jegyzi föl.) Az állatokkal való filozofálás nem új, nem jó, és nem
az, amivel pláne színpadról szóljunk. Ha pedig csak szép, zengõ filozofémákat
kell állatokkal elmondatni, a Biblia kígyójától a Nietzschééig mindenki
szebbeket és mélyebbeket mondott. A legmélyebb és legnagyobb a Chanteclerben,
hogy a kakas azt hiszi, ha õ nem kukorikolna, nem jönne föl a nap, a perzsa,
hindu s még régibb barbárnak is közmondása. De valamiért hálásnak kell lennünk
Rostand-nak, a moralista akadémikusnak: új adatokat adott, hozott a színpad
természetéhez. Valóban elsõrendû látványosság a Chantecler, s dekorációnak,
iparnak és üzletnek száz ötlettel szolgáló látványosság, mintahogy sok százezer
frankot föl is emésztett.
5.
Sajnos, minden jó, dacos szándékom ellenére csak arról számolhatok be, hogy a
Chantecler õrült újsága, szenzációja és haszna a színpad vállalkozóinak. Nagy
készségû poéta-iparmûvész rosszhiszemû, szinte nérói indulatú mûve, de amelyrõl
a kereskedelem-rovatban kellene az újságoknak referálniuk. A színészek olyan
rosszak, hogy szinte becsületeseknek és talentumosoknak kell elképzelnünk õket,
s egy-két színészt ki kellene fütyölni, mert jól játsszák szerepeiket, tehát õk
is valószínûleg rosszhiszemûek. Nincs ebben a darabban se természet, se
menthetõ, az együgyû formát mentõ, nagyobbszerû szimbolizmus, se igazság, se
hazugság, nincs ebben semmi. Versek vannak, csengõ versek, közönségesek, szép,
szende igazságok, közönségesek, elfogadhatatlan ember-állatok, közönségesek
mégis. A színpad a. Chanteclerrel közelebb jutott akaratlan föladatához, hogy
végre is azzá váljék, amivé válnia kell: bármely szem és fül mulattatójává.
Gyári dekoratõrök, szabók és mások, örüljetek, mert ezután már Shakespeare-t is
ti fogjátok nagyon helyesen interpretálni.
6.
És végül: minden harag nélkül íródott e rövid írás, mert sem a színpadot nem
sajnálom, sem a Rostand százezreit nem irigylem, s hitem az már, hogy minden
szükségbõl és helyesen történik e földön, e nagy baromfiudvarban, melyet még
egy kicsit igazabban fog eldalolni nekünk egy valamely eljövendõ, igazi poéta.
Ha fáj valami, akkor az fáj, hogy sok-sok ezer sikertelen és impotens ember
ellen miért nem írt Rostand egy igazi Chanteclert, egy igazi, nagy, színpadi
poémát. Ha nem tette, nyilván oka volt reá: vagy a színpadot nem tartotta
méltónak erre, vagy a publikumot, vagy pedig - nem tudott.
Ny 1910. április 16.
Ady Endre
|