24. A PARASZT NIETZSCHÉK

- Búzatermés és követválasztás -

Jean Jaurès, a francia szocialisták nagyhercege kortesúton járt, s a francia Alpokban gyalogosan kellett néha-néha egy-egy falucskát meglátogatni. Hegyvidéki, mokány francia paraszt vezette a hegyek között Jaurèst és társait, hûséges ember, elvtárs, aki tele volt tudni­vágyással.

- Hát igaz-e, hogy a papokat és az apácákat elkergetik - kérdezte többek között a vezetõ.

- Bizony - válaszolta Jaurès - azokkal végeznünk kellett, mert ellenségei voltak a köztársaságnak.

- Nagyon jó, nagyon helyes - dörmögte jókedvûen, megelégedetten a paraszt -, de az istenre sincs szükség.

- Azzal is végeztünk - mondta Jaurès, mert látta, hogy ez a válasz tetszenék a vezetõ elvtársnak.

- Ejnye be okosan tették, most már se isten, se pap, se mise, se egyházi adó. Hanem a harangok megmaradnak - kérdezte egy kevés hallgatás után, de nyugtalanul.

- A harangokat meghagyjuk - vágta ki bátran, okos sejtelemmel Jean Jaurès -, a harangokra szükség van.

- Bizony szükség, mert a jégfelhõk boszorkányait csak harangszóval lehet elkergetni - fejezte be nagy hittel a hegyvidéki elvtárs.

Ám napidíjat se fogadott el Jean Jaurèstõl pedig kemény, szorgos munkaidõ volt. És némely francia régiók népe tudatlan, babonás, de benne él a polgári tisztesség babonája is. És benne él a forradalom, a szabadgondolkozás ösztöne, és dolgozik a maga módján.

*

Oláh és magyar lakosságú vidéken a minap korteseivel vacsorázott a munkapárti jelölt úr. Az egyik fõkortes hangosan, sõt harsányan számoló-cédulát kért a vendéglõi fõpincértõl. Azután negyven-ötven ember füle hallatára, három perc alatt számadást csinált:

- Kétezer emberre van szükség, hogy gyõzzünk, tehát húsz korona személyenkint: negyven­ezer korona és ehhez a fuvarpénz.

Azután számolt tovább; öt fõ-fõkortes tizenötezer korona, s tíz utazó kortes nyolcezer korona. Azután a falusi kortesek és egyéb kiadások, három perc alatt kész volt egy száztízezer koronás költségvetés. A Justh-párt jelöltje akkor még csak tíz koronánál tartott voksonkint, de azóta talán õ is új költségvetést kapott a korteseitõl.

És ez a kerület valamikor egyikét választotta a hét dentumogernek, akik Rákos mezején borozván, búsultak a koronázás napján. És ma a legtisztességesebb polgártárs is csak így tud mentegetõzni:

- Az apám még a magáéból költött a választásoknál, ma már szamárság becsületesnek lenni.

Hiszen igaz, szamárság, de mégis érdemes keresni az okot, hogy harminc év alatt honnan került ennyi okosság a magyar választókhoz.

*

Az elsõ nagyobb pénzosztás akkor volt ebben a kerületben, mikor egy nagy gróf akart mindenáron gyõzni. Ez a nagy gróf meghalt, szobra is van, a „kis ember” barátja volt. A „kis ember” tõle tanulta meg az elsõ leckét a voks-eladásból: ez volt a legalaposabb szövetkezet-alapítása a nagy grófnak. Azután már csak éppen, hogy két forinttal olcsóbban szavaztak a negyvennyolcasra, mint másra. Jött egy képviselõ, aki öt év alatt négyezer szép holdas birtokot költött a mandátumára. Azután jött a kaszinó méltóságos, félelmes, játékos ura, aki odahajított százhúszezer forintot a mandátumáért. A múltkor majdnem ingyen választott ez a kerület, mert akkor nemzeti fölkelés volt, és most két választás költségét keresik a polgártársak.

Itt ugyan nem kérdik meg a képviselõjelölt urat, hogy errõl s arról miként gondolkozik. Széles e világon okosabb, bátrabb választók nincsenek, mint Magyarország legtöbb helyén. A nemzeti intelligencia elvégezte a maga dolgát: a választók majdnem olyan nagy hazafiak, mint a jelöltek.

*

Illenék elõkelõnek vagy cinikus gazembernek lenni s észre se venni a politikát, a magyar politikát. De akkor jóval szamarabbak volnánk a magyar falusi választónál, aki jól tudja, hogy a búzatermés és a politika a mi egész sorsunk.

Búzatermés és politika, azaz követválasztás, mennyi mindent elmond ez rólunk, mivoltunkról. A mai magyar választók egy kicsit a római patríciusok gyámoltjai s egy kicsit afféle paraszt Nietzschék. Az már igazán egyéni dolog, hogy én például utálom õket, borzadok, fuldoklok a szaguktól, s néha elátkozom a magyar alkotmányosságot.

Milyen boldog emberek a francia politikusok, kiknek a legrosszabb esetben is eszmékkel bíbelõdõ, babonás és nem okos parasztokkal van dolguk. A mi úri és paraszti parasztjaink túlságosan progresszívek nekem, nagyon elõkelõek. Büdösek a bûntõl és a bûn és erény elõkelõ tagadásától. Szükség volna azokra a harangokra, melyeket az Istennél többre becsült a Jean Jaures választója. Sok a jégfelhõ, sok a boszorkány, be kellene harangozni nekik, de hát - talán késõ is már.

Pesti Napló 1910. május 29.

Ady Endre