|
„Valahol messze, valaha régen…”
Egy új darabot adtak elő egy vidéki
város színházában.
A darab rövid volt, de rossz.
A jelszót kiadták: sikernek kell lenni!
Egy jó tenyerû tábor készült a sikert
megcsinálni.
A tábor be volt oktatva: Ordítni,
tapsolni, hívni a szerzõt.
De egyre nem számítottak.
Mint jeleztük, a darab rövid volt.
Megelõzte hát egy egyfelvonásos
Shakespeare-darab.
Mikor ennek vége volt, megmozdult a tábor.
„Szerzõ”, „Szerzõ”! - ordította
ötven-hatvan torok.
Rendet csinálni nem lehet. Az atyafiak
lelkiismeretesek voltak szörnyûen.
Már egy ismert spiritisztához folyamodtak,
de az kijelentette, hogy nem képes megidézni a szerzõt. Még mindig nincs
kiderítve, hogy ki volt Shakespeare.
A válságos pillanatban felszaladt a
karzatra a hecc fõrendezõje, s megnyugtatta a kedélyeket.
- A szerzõ még vacsorál. Majd akkor
hívják, mikor másodszor legördül a függöny. A tömeg elcsendesül. Nyugodtan
várta, míg a nagy brit megeszi a vacsoráját.
És ez történt „valahol messze, valaha
régen”…
Debreczeni Hírlap
1899. február 13.
Erdneyda
|