38. „A SZÖRNYÛSÉGES HARCZ”

„A szörnyûséges harcz” tíz énekben a legvidámságtalanabb „szatirikus hõsi legenda” e világon, de kedves könyv, s az ára két korona. Írta Halasy Imre, mely név nálunk, a csupa-ismert nevek országában álnév is lehet, de igazi, polgári név is. Száz és néhány oldalon valami irodalmi harcot tárgyal és csúfol, melyet Don Merész és bizonyos Mihály úr vívtak volna meg. Don Merészt sikerült megtalálnom, s módomban van helyette elmondani egy-két evangéliu­mos szót. Változott ez országban a politika, kezdi ismét bolondítani az embereket, tehát ez a könyv elkésett. A koalíciós, üdvös csömör idején kis kávéházi hitelnökök megélhettek Ady-paródiákból. Az ugyan ma se valótlan, hogy megöltük harminc esztendõ holt és élõ író-kufárjait. De a rang az övék ma is, a pénz is, ami igen kívánatos és jó, a szakáll, az úri analfabéták elismerése. Szóval gyõztünk, de törököt fogtunk, s úgy látszik, hogy nem csináltunk semmit, s amit kivívtunk, azt majd elleneink méltó fiai fogják élvezni. De örvendeni tudok e könyvnek: ennyi idõ, izzadság, pénz; rizikó azért, hogy versekrõl íródjék egy rossz verseskönyv. Most már csak a politikusoknak kellene megjavulniok és a pénznek, mely kevés itt Magyarországon, és rossz helyeken van. A mágnások, áldzsentrik, birtokos parasztok, zsidók, papok, koldusok és különféle rangú jasszok országában szinte lehetetlen ez az álom. Kellene valami morál ide, de egyelõre csak a csúfolt esztétáknak és íróknak van moráljuk a kényszérûen Gringoire-szerû magyar két-három poétán kívül. Azonban, hölgyeim és uraim, jegyezzék meg, hogy 1910-ben, amikor száz politikai röpirat jelent meg s egyetlen igazi tudós könyv sem, verseskönyvet írtak verses küzdelmekrõl. Rossz könyv, rossz versek, de az dobja rám s Halasy Imrére az elsõ követ, aki sok jót talál ma Magyarországon. Hála istennek, néhány év óta ott tartunk, hogy legalább káromkodni nyilvánosan szabad, aminek bizony ideje volt már.

Ny 1910. október 16.

Ady Endre