|
Gazember
az, aki a magyar tanárok negyvenezer pillanatnyi fiaskójában nem látja meg az
embert és a gazt. Az ember: a tanár, aki eleddig nem tudta, hogy ember, s a
gaz: a mi egész magyar „álladalmi” és társadalmi életünk. Itt, nálunk szoktak
félelmes bácsiknak közpénzbõl, nyíltan, százezer koronás állásokat teremteni.
Itt, nálunk szoktak radikális és puritán politikusok lecsüggesztett fejjel s
talmudi búval beletörõdni, hogy gazemberek nélkül nem lehet élni, fõképpen
magyarul.
S
itt, ahol minden megértésre találhat, még a teljesen érthetetlen is (nem bánom:
mondja egy vicces ember: az Ady-versek), a tanárokat senki sem érti. Megértené
talán a miniszterük, de neki tilos a megértés, mert van Ausztria és van pénz,
és nincs Magyarország, és nincs pénz. És ha sztrájkkal, amerikázással s nem
tudom mivel fenyegetõznek e szegény tanárok, annál rosszabb. Örülnek a szülõk,
a nebulók, s legjobban örül a hivatalos Magyarország mai képviselete, melynek
nem érdeke, hogy a tanárok jó tanárok legyenek.
Gazember
az, aki korának legminimálisabban kifundált eszméit legminimálisabban meg nem
érti. Én értem, hogy Magyarországon föl lehet rúgni a tanárságot, mert bajt
csinál, mert kultúrát csinál, de ami gaz, az Közép- sõt Kelet-Európában is gaz
marad, s az ember mégiscsak mindenütt: ember.
Ny 1910. november
16.
Ady Endre
|