|
Ha
Apponyi csakugyan professzor lesz, megint Jókai Mór halott, szelíd, szép arca
int vissza mosolyogván, mert Apponyi Albert is, sõt különösen a Jókai embere.
Csodálatos, ám bizonyos, hogy Jókai soha embert nem ismert, nem látott, minden
hõse hazug, de a legbolondabb és leglehetetlenebb életek utánzókat kaptak
miatta, általa. „Le vent est fort, la marée haute il faut quitter le littoral.
Soyons les nouveaux Argonautes, qui font commerce d’Idéal”. Budapesten nem is
tudhatják, nem is érthetik, hogy Jókai mennyi Jókai-embert teremtett
Magyarországon, én például majdnem mindenik alakjának lemásolóját ismerem,
olyikat két-három-négy példányban is. Tisza István éppen úgy nem volna az, aki,
Jókai nélkül, mint Apponyi, aki azonban szebb, különb és Jókaihoz illõbb, élõ,
utánzó regényhõs.
Apponyit
szabad, lehet szidni, magyarázni, megérteni vagy szeretni, de nem szabad, s nem
lehet meg nem bámulni. Élete fölött is vitázhatunk, mondhatjuk, hogy a fórumnak
csak garabonciás diákja volt, de azt senki sem mondhatja: nem volt szép élet ez
az élet. Talán se hasznos, se teremtõ élet nem volt az Apponyié, de haszonlesõ
és cinikus sem volt egy pillanatig sem. Hogy Kalksburg iskolája nem engedte elfeledtetni
elveit, princípiumait az õ egykori tanítványában, ez is majdnem okos és
bizonyos. De Kalksburgnál erõsebb volt Jókai, a grófi üzletnél a „commerce
d’Idéal”, az apai örökségnél - szívben és vagyonban - az idõk változó új
romatikája. Apponyi emberileg, személyében a legszebb, leggazdagabb életet
élte, s annyira Jókai-hõs volt, hogy különben meg se lehetne érteni magyar
földön az õ gyakori s szokatlan bátorságait.
Apponyi
mindig ideák vértjében érezte magát, és sohse riadt vissza egy-egy napilag oktalan,
de szép, váratlan, meglepõ, új ugrástól. Azt állítják, hogy hiú és üres ez a
hajlott korú, de még ma is sok fiatalnál fiatalabb, beszélni s magáról
beszéltetni tudó gróf. Ez a félresiklott poéta, mert az, ez az utilitárius
csatornákat kerülõ, szabad, zengõ szavú és daloló lelkû, ártatlan ideakupec.
Nem igaz: ez Jókai embere, gazdag életû pápista gróf, fantaszta életstilizáló,
álmodozó, ki nem akarja magát álmodozónak hinni. Apponyi nem ismeri önmagát, s
Apponyit kevesen ismerik: Apponyi voltaképpen annak a kurta nemes, kálvinista
Jókainak s Jókai-fantáziának a teremtménye, mely nem ismerhette az Apponyiakat,
s ilyenformán kiforgatta õket valójukból.
Nem
csalódom, ha azt hiszem, hogy csak idõ-tilalomfák az okai hogy Apponyi Albert
végig nem csinálta s csinálhatja Jókai minden szép figurájának minden szép
gesztusát. Talán most tanár lesz, à la Jókai, ha lehet, de ha él - és éljen
sokáig -, fog õ új és új meglepetésekkel lenni, jönni. Származása, élete,
ifjúsága, kezdése, küzdelmei, kalandjai, házassága, boldogsága,
boldogtalansága, lármái, beszédei, diadalai, kudarcai: ez a Jókai embere. Újból
kezdhetve talán lehetne ezt az életet eredményesebbé, ehhez a korszakhoz
idomultabbá, hasznosabbá, alkuvóbbá s vidámabbá tenni, de Apponyi akkor nem
volna többé Apponyi és Apponyi Albert.
A
Jókai emberét, Apponyit, szabad már érteni, sõt szeretni is, a nyomorok,
piszkok, kicsiségek, seftek, lármák, babonák országában, hol olyan kevesen
vannak, „qui font commerce d’Idéal”.
Ny 1911. április 16.
Ady Endre
|