|
(Sok jó rokkant
ember)
Magyarország
emberei (sokan meglátták s megmondták ezt már) hamarabb csigázódnak el bármely
más társadaloméinál, s ennek ezer okát az ördög keresse most. Elég, ha
döbbenten, torpantan nézem, nézem, hogy ma nagyon keservesen nagyobb a
„létszám”, a morituri-nép, mint valaha. Ez az ember-légyhullás, a legjobbaknak,
legõszintébbeknek ez a megrokkanása okvetlenül legérdekesebb lesz annak, aki
majd a mi mánkról jó históriát foghat írni. Valahogyan a betelt serlegnek egy
különös, szomorú s mégis vidámságos példázat-esete ez talán. Ha elhullnak az
elüljárók, megnyílnak a hátulsó sorok, s ma Magyarországban a legfelségesebb
valami a legpiacibb demokrácia. Nyilván bánnivaló ez, s elsõ pillantásra is az
embernek sírón jut eszébe sok-sok testvére az elbukásban. Az is fájhat, akiknek
még fájhat, hogy nálunk ma törvényes percenten felül robog az élet
örömcéljaihoz a nullák görgõ hada. De a tûzhányók mivoltát ha nem ismerjük, azt
már tudjuk, hogy akkor törnek ki, amikor õk akarnak, s egy narancsfával
hamarabb végeznek, mint egy vad kaktusszal. Imádom a mai magyar életet,
fejbevágott minden testvéremét: a tûzhányó elönti utánunk a kaktuszokat is, s
annyi bizonyos, hogy hamarosan másképpen lesz itt minden-minden, de nem
rosszabbul. (Érdekes és följegyezni való azonban az, hogy Zrínyi Péter,
Rákóczi, sõt Martinovics és Táncsics is sokkal kezesebbek, bárányabbak és diszkrétebbek,
mint egykoron valának.)
*
(Ama kellemetlen
probléma)
-
Ha van zsidóveszedelem, s ha csakugyan védekezni kell, mit tegyünk - kérdezte
egy szkeptikus magyar úr, aki haragudott, hogy vén korára törnie kell a fejét,
s ki kell játszania azt az értelem-kártyát, melyet esetleg háromszáz évig
pihentethettek volna az utódai.
-
A demokrácia - dünnyögte erre egy másféle szkeptikus magyar - igazán nem hozott
boldogságot soha és sehol, de túl kell esni rajta, mint a jámbor himlõn. Ha van
zsidóveszedelem (még becsületes s látszóan okos balgák is mondják, hogy van),
akkor mi leszünk a mai civilizáció legszerencsésebb országa. Mi leszünk azok,
akiknek a hideglelés gyógyulás, mert a zsidóra rászabadíthatjuk a világ
legkonokabb, legbrutálisabb, leggazdálkodóbb s mégis legszeretnivalóbb
matériáját: a magyar parasztot. Bocsássák csak el azt a lekötözött, szép,
nagyéhségû leopárdot, majd elvadászik a sokezres holdnyi birtokokon, s fölfalja
a zsidóproblémát is.
*
(Az akaratlan
forradalmárok)
Kálvinista
vagyok, de egyre jobban, majdnem orvoskézre kívánkozóan s operációt érdemelten
bámulom a pápistákat. Erejük idetolult, Keletre, hozzánk (Bródy Sándor nem
akarta hinni, amikor a lapjában ezt hét évvel ezelõtt szerettem volna megírni),
és a Regnum Marianum ma nem csúfolódás. Néha úgy rémlik, mintha különös,
pápailag ugyan még nem approbált csodából, Magyarország a keresztes háborúk
Franciaországának modern helyettesítésére vállalkozna. Például a lelkeink
fölött õrködõ miniszter mostanában mindig olyan, aki a szaracént, zsidót és
pogányt dominikánus szenvedéllyel gyilkolja. Azonban ott-ottfelejti magát
egy-egy barátságos helyen, ha rossz vallású hely is, de az ifjakat és szüzeket
kiszolgáltatja. Szép gondolat a katolikus gondolat, s itt, e ma még feudális
Magyarországban jobban kedvelem a pápista, uraságukba betanultabb, rafináltabb
urakat, mint az enyéimet. Örülök, hogy nincsenek gyermekeim, mert furcsa,
keresztes élet készülõdik most nálunk, de azt szeretném, hogy gyermekek nélkül
majdan - unokáim élhetnének. Szamár, paraszt vád az, hogy a klerikalizmus nem
mozog, s ha ötven év mulva is lesz még magyar Magyarország, s Debrecent nem
fújja el a szél, minden akatolicizmus (nem antikatolicizmus, mert ez
lehetetlen) áldani fogja azokat, akik forradalmat csináltak a lelkekben, holott
némelyikük hivatalból (talán miniszterek lévén) képzelt forradalmak ellen
harcoltak forradalomtermõ dühvel és haszonnal. Magyarországnak ma akaratlanul
egyetlen igazi forradalmi tábora van: a harcias katolicizmus.
Ny 1911. május 1.
Ady Endre
|