|
Egy kedves, szellemes ember volt pár napig
vendégünk, ki még nemrég a debreceni sajtónak volt egyik legkitûnõbb munkása.
Kíváncsiak voltunk tudni, vajon fedezett-e fel valami változást, mióta
Debrecenbõl elment?
Világváros ugyan nem lettünk, a kis
vonattal még mindig speciáliskodunk, „magyar Bayreuth” névre se nagyon vágyunk
- de hátha mégis történt valami, amit csak mi nem fedeztünk fel.
A mi kitûnõ kollégánk bekalandozta az
egész várost, s egyebet nem tudott felfedezni, mint hogy a színlapok most
sokkal gyengébben vannak felragasztva, mint egykor.
Elvittük a színházba.
Saját állítása szerint tíz év óta ugyanez
a színházlátogató közönség van.
A Babáról azt mondta, hogy látta már,
csakhogy elosztva öt-hat operettben.
A szereplõkrõl sem tudott újat mondani,
legfeljebb Fenyérirõl, kirõl nem tudta, hogy Hilárius-e vagy Kaján Tóbiás.
Már feladtunk minden reményt, mikor a mi
kollégánk kérdezõsködni kezdett a színészek és újságírók közti „hagyományos jó
viszony”-ról.
Mit, mit nem mondhattunk neki, hálásan
kulcsolta össze kezeit, s felsóhajtott:
- Na, csakhogy Debrecenben is történik
valami változás!…
Nehogy az olvasók mást gondoljanak,
megmagyarázom kitûnõ vendégünk hálás sóhaját.
Nem úgy értette õ, hogy akkor nem volt
veszekedés; mert a cigánynépség akkor is cigánynépség volt.
Veszekedtek, verekedtek bizony akkor
is, de nem úgy, mint most.
Mi
volt hát a felfedezett változás?
Nemcsak
változás, hanem változások:
1.
Két ember, kik pisztolypárbajt vívnak, s mégsem lövik agyon a fiakkeres
lovakat. Sõt, már Debrecenben az is változást jelent, hogy éltek a lövés jogával!
2.
Egy kritikus és színész párbaja, mely kölcsönös sérüléssel végzõdött, s
kölcsönös angol flastrommal ragasztódott.
3.
Egy színdarab, melyet megírtak, elfogadtak, elõadtak, betiltottak, visszavittek
- hajbakaptak miatta.
…Ennyi
esemény csak egy században egyszer történik Debrecenben!…
Debreczeni Hírlap
1899. február 14.
Erdneyda
|