Magyarország
kálvinistái jó kálvinisták voltak Kálvin János nélkül négyszáz súlyos
esztendõkön át, magyar lelküknek ép és õszinte Isten-barátságával. Viselték a
Kálvin nevét, mely gúnyképpen adott dicsõségükké vált, de Genf pápájának aligha
tellett volna bennük öröme, ha föltámad. Mivelhogy Magyarország kálvinistái
Kálvin életébõl és tanításaiból kivették azt, ami õket egyszerre a Nyugathoz
kapcsolja, s magyarságukban is megtartja. De Kálvin vallásából megcsinálták a
magyarság, szabadság és demokrácia egész külön vallását maguknak, magukért, s
el voltak jó sokáig vele.
Sikerült
azonban a szörnyû vagyonú és hatalmú magyarországi katolikus klerikalizmusnak
Kálvint fölidéznie a veszedelmes magyar kálvinisták ellen. Kálvin személyét,
egyéniségét, mely eddig nálunk csak fölírástalan zászló és név volt, az õ
csalhatatlan pápáik testvéreként csempészték be a magyar vallásúak közé. Nem
apró dolog ez, mert talán a legrikítóbb argumentuma Magyarország ostoba s
nagyon sokáig helyre sem igazítható elreakciósodásának.
Már
az is sötét baj volt avagy legalábbis rossz hatalmi taktika, amikor a
szuperintendens cím sérelem lett. Amikor is püspök és mágnás akart lenni a protestáns
fõpásztor, és szegény, néhai Tisza Kálmán ezt az elpápistásodást keményen
támogatta. Az a Tisza Kálmán, aki családja fölemelkedését a puritán kálvinizmus
energiájának köszönhette, s aki hálából kálvinista hierarchiát és egy olyan
fiat, mint Tisza István, produkált.
Igen:
a kálvinisták mai elfeketedésének, pápistáskodásának, céltalanságának, sõt
majdnem bizonyos vesztének Tisza István lesz az okozója. Mert nem lehetett,
mint Poroszországban, protestáns ultramontánizmust csinálnia - Bécs, a katolikus
vagyon és többség miatt -, fogta magát, s nekilátott egy kálvinista, szervilis
katolicizmus megcsinálásának. Mert az õ vagyoni, hatalmi érdeke teljesen
egyezik a legkatolikusabb Eszterházy vagy Zichy szent Miklós Móricéékkal.
Gyümölcsük
pedig, beléndekszerûek, pompásan érlelõdnek: ilyen gyümölcs pédául a
Kálvin-szövetség is, a többirõl nem szólván. A Kálvin-szövetség a
szilágyszolnoki egyházmegyében például a napokban majdnem elhatározta, de Isten
segedelmével el is fogja határozni, hogy a kálvinista hivõ térdepelve
imádkozzék. Én emlékszem, hogy katolikus iskolába jártam, s a plébánosnak
ministrálva, térdepeltem, és az apám, régi, erdélyi kálvinista, le akarta törni
ezért a derekamat. Hiszen a magyar kálvinizmus külön fejlõdött - pláne az
erdélyi -, s minden embertelen istenimádást, tehát a térdepelést is,
megvetette.
És
most jönnek kálvinista, híres teológusok, rontott papok, és bizonyítják, hogy
más országok kálvinistái térdelnek, térdepelnek, s Kálvin is térdepelt a maga
híveivel. De mi köze a magyar kálvinistának a Kálvin térdepléséhez, s mi köze
ahhoz, hogy Tisza István s egy-két pietista kálvinista teológiai tanár s gyönge
tanítványaik térdelni akarnak? Ezek a szomorúan megrontott agyú emberek, akik
Zoványi Jenõt igazságos Kálvin-kritikájáért majdnem földönfutóvá tették,
számítanak-e?
Félek,
hogy számítanak, mert gazdaságilag talán éppen a hû-magyar kálvinista polgárok
gyöngültek meg itt legerõsebben. Más fegyverekkel, de sikeresebben ajzódik a
régi nyíl a magyar, lázongó, megmaradt kálvinisták ellen, akiket, íme már
térdepeltetnek is. A nagy, magyar reformátorok, akik egyébként a féltudatos
nemzetiségi, de teljes osztályharc apostolai voltak, megcsúfolódnak
ilyeténképpen. Én a magam õsi kálvinistaságából csak a magyarságot, teljes
türelmû demokráciát, egész, belátó emberséget és megértést hoztam és õriztem
meg. De tudom azt is, hogy ez az ország a mai dúsgazdag kiskirályok,
ránkszabadított szerzetesek s fõképpen a hatalmas, bécsi Burg s a még
hatalmasabb Vatikán nélkül protestáns lenne, élõ, mint az Isten, ha van és
magyar és demokrata és forradalmas.
Térdepeltetik
a kálvinistákat: ez ma a legmagyarabb veszedelem, mert még mindig és sokáig
számít[a]ni fog a konfesszió. Vallás ide és vallás oda, a reakciós, csúnya
idõkben: támogassuk, izgassuk azt a vallást, mely szent Batu-kánjai nékül a mi
szép, emberséges, vallástalan világunk eléréséhez vezet.
Világ 1911.
szeptember 3.
Ady Endre
|