|
Valahol
Provence-ban egy kõfaragó mestert összehozott a sorsa egy kenyértelen latin
professzorral, kinek is apróbb kölcsönöket adott. Veszett fejszének bolond
nyelét keresendõ, a kõfaragó mester latint kezdett tanulni s haszontalan, ócska
történelmet. Így érkeztek el Sallustius fordításához s életrajzához, amikor is
a kõfaragó mester megtudta, hogy Sallustius többek között afrikai
márványbányákból harácsolta össze szörnyû vagyonát. Erre elutazott Afrikába,
kutatni kezdett, s új tudománya alapján megtalálta a Sallustius bányáit.
Sok-sok milliót szerzett a kõfaragó mester, s illenék, hogy már csak ez az
egyetlen példa is gondolkodóba ejtse a mi bõsz anti-antikjainkat.
*
Hát
megnéztem én is Münchenben Max Reinhardt Offenbach-áldozását, a reinhardti Szép
Helénát, s nem volt szép. Kár volt bántani az igazi Offenbachot, s német
dölyffel provokálni az összehasonlítást ama napóleoni császárság s a mai német
között. Offenbach elvégezte a magáét, s Offenbachot kirántani a maga szándékából
és korából veszélyesebb, mert tettenérhetõbb, mint például Szophoklészt.
Tessék új Offenbachot keresni az új német császárság bizony máris elég rothadt
illatú korához. No, persze vaskosabbat, szellemtelenebbet, németet, ógermán
félistenekkel, hõsökkel, negyvenhármas számú nõi szandálokkal és sok sörrel.
Így azonban ez a trükkös reinhardti Offenbach-elõadás voltaképpen Offenbach
paródiája, s ilyen erõpazarlást ma már még egy Offenbach sem érdemel.
*
Tíz
év mulva Magyarországon a legteljesebb módon fölösleges lesz a demokrácia,
tehát csak tíz évig kell föltartóztatni. Ma még vannak szûz zugolyok ez
országban, melyekben éhes, ép gyomrok, izmok, kategorikus vágyak és lendületek
élnek. A demokrácia csak akkor ér valamit, ha a mai kiélt fennlebzselõk helyébe
új erejûeket hozhat föl. Tíz esztendõ múlva a magyar kultúraképesség összes
akkumulátorai kisenyvedtek, s még akkor lesz ám csak igazuk a mai magyarféltõ,
antidemokrata hazafiaknak. De ez a fránya s valóban csúnya demokrácia gonosz és
tréfás betegség, mint minden epidémia. Ha valaki retteg a pestistõl, s
félelmében agyonpuffantja magát, a pestis még mindig kap más eleven embert.
Mert eleven ember, míg a Földet egy csinos kataklizma ki nem végzi, mindig
marad, s Magyarországon nem csak magyarok laknak.
*
Németország
dús, jóllakott polgársága most vándorapostolokat tart, kik nagyszerû hévvel
hirdetik az egyszerû, a természetes életmód üdvösségét. Mégiscsak más ez, mint
mikor a magyar nagyurak legjobb esetben is a krumplihoz cokizzák azokat,
akiknek más ennivalóra nem telik, de még arra sincs gondjuk, hogy krumplira
teljék. De íme e vándorapostolok útján járnak a másféle vándorapostolok, akik
minden ember dúslakodó jogát hirdetik mindenhez, amit emberész és természet
produkálnak. Valóban, e ponton a szocializmus isteni, sõt a legemberibb vallás:
benne van a Jehova bosszúállása és Jézus Istenének pártatlan, bõkezû szeretete.
*
Be
jó volna, ha például Hatvany Lajos, akinek az idegei még bírják fölemelni a
merészség súlyát, elkezdené ez új rovatban a teljes kimondást. Azokra a
mennyköves ítéleteinkre gondolunk, amelyek olyan hirtelenek, tüzesek és igazak,
hogy rendszerint elhallgatjuk õket. Itt lázas, dühös és száz színû gáncs, ütés,
kötekedés, harag, gúny, mosoly, tûnõdés és tréfa cikázzék, sõt ne riadjunk vissza
egy kis objektív - személyeskedéstõl sem. Senkinek sem olyan szabad és gazdag
ez a világ, mint a mai magyar tollforgatónak: éljünk a szabadsággal és
gazdagsággal. Káromkodni a magyar ember tud legjobban, s miért ne lehessen ez
okvetlenül fátumszerû nemzeti talentumunkból ékes, új, irodalmi mûfajt
csinálni, az istenfáját?
Ny 1911. október 1.
Ady Endre
|