|
(Faluzó ember
jegyzetei)
Szív
alakú az én vármegyém, a nemes Közép-Szolnok és Krasznából forrasztott Szilágy,
valami maradék az õs Sylvániából, s itt én megint sokat vagyok mostanában. A
Szilágy-szívnek ama csücskén élek, ahonnan csak egy köhintés a majtényi mezõ
vagy síkság, ahogyan a történelmi retorika invokálja. Nincs sirattatóbb zuga
Magyarországnak ennél[,] mert bár Szatmár-Németi sincs messze, de hozzánk
Nagykároly van közelebb. Ez: az állítólagos Karvaly és Kaplony-õsök, a
Károlyiak históriaian központi s az ország pénzén dédelgetett fõ uradalmi tanyája.
És a Károlyi-család végezte el századokra ennek a környéknek a mivoltát,
sorsát, melyen még az északkeletrõl sereglett zsidók sem változtathatnak.
Nagykároly vásárait négy vármegye keresi, látogatja, s Nagykároly az õ nagy
részében Károlyiak-telepítette, magyarosodott svábjaival, vergõdõ zsidóival ma
sem különb egy mandzsúriai kisvárosnál. Ha ezeken az óriási s több vármegyébe
hatoló birtokokon, a Károlyiakéin, tudnak gazdálkodni, ma ez a pompás földû
vidék népes, gazdag és mûvelt. De még a gõzekét is úgy ismerte meg a
Károlyi-birtokok egy része, hogy bérletbe került, talán zsidó kezébe. A kisebb,
sõt egészen kicsi birtokos mindig a birodalmas Károlyi-földekre nézett, s mert
ott úgy gazdálkodtak, mint Texasban negyven év elõtt, ez a vidék, ez az áldott
vidék elvesztette régi, hasznos népét, s csak hiányosan pótolta silány
másfajtával, leginkább oláhval.
S
Nagykároly is hiába Szatmár vármegye székhelye a Károlyiak hatalmából, a szabad
Szatmár-Németi ma: igazi város, Nagyvárad-szerû. Város lett egyszerûen azért,
mert nem nyomta a grófi áldás, s mert lakosai nemcsak azt figyelték, hogy mit
mívelnek a grófi ispánok mezei munkák idején. És mert talán a Szatmár-Németiben
települt német elem különb volt, s jobb csatornácskákon ömlette vérét a magyar
erekbe, mint a Károlyiak renyhe svábjai Nagykárolyban s a szomszédos falukban.
Hiszen
van még mágnásbirtok más is a környéken, de valahány úgy gazdálkodik, mint a
Károlyiék birtokain látták. Ne felejtsem el azonban, hogy a most már kissé
oszló Károlyi birtokon a biztos mezõgazdasági szeszgyárakon kívül van egy
úgynevezett kendergyár is. Ez a kendergyár - nagyon kicsi - a Károlyiak
legnagyobb cselekvése azóta, hogy Károlyi-Kártevõ Sándor mûködött, ha nem is a
gyári szakmában. (Itt megint valamit le kell írni: Rákóczi volt Magyarország
elsõ igazi iparpártolója, sõt iparcsinálója, s még ma is van egy-két régi ház,
ma már a Károlyi-grófok béreslakása, hol valamikor Rákóczi-hozatta külföldi
mívesek keze alatt magyar iparosokat tanítottak ki.)
Mennyi
írnivaló igazságom lesz még nekem errõl, de sietek ezúttal az apámhoz szólni,
akinek birtokocskája száz kis magyar holdnyi. Hát én láttam egy ugyanilyen, de
ötvenszer hitványabb humuszú birtokot a bajor Prien mellett, egy-két órányira
Münchentõl. Parasztbirtok, hepehupás, minden tíz lépésnél változó talajú, de a
kis birtok közepén van a tanyaház, mely különb, mintha Erdélyben ma is volna
fejedelem s a fejedelmi kastélynál.
Tizenegy
szobája van a bajor paraszti háznak, s a két szegõdött munkásnak (mert itt
nincs cseléd) kettõ jut ebbõl. Nyaranként még kiadnak idegen, nyaraló
balekeknek négy-öt szobát, mert hát nem a lakás a fontos. De az istálló, amely
márványoszlopos, villamos világítású, húsz svájci marha van benne s nyolc
pompás ló. A padlás két emelet magasságú, s ott pihennek télen a motoros ekék,
gyûjtõ, arató s másféle gépek, s tíz villamos lámpát lehet itt is fölgyújtani.
Parasztság, primitívség, kedves korlátoltság, de minden haladás, újság és
haszon. Ez az én bajor parasztom, akinek az ötéves gyereke is dolgozik, ötször
annyit erõszakol ki ugyanannyi gyönge földjébõl, mint az én Károlyiak
szomszédságában kínlódó, elmaradt apám. De nincs is hetyke nagybirtok itt
körül, nincs olyan nagy úr, aki azt gondolhassa: így is királyilag élek, s
miért vadítsam el s tanítsam ki a lentebbvalókat?
Csak
a Lajtától kezdõdik ez a szörnyû, tatárkodó gondolkozás, amely csak éppen
enyhülni kezd mostanában s félni a politika eljövendõ kényszerûségeitõl.
Ez
a Magyarország ma még a Károlyiak s a Károlyiék birodalma, mely elveszt minden
jó és okos embert. Bocsánat, most jut eszembe, nem akartam és nem akarok
politizálni, de talán tudnának gazdálkodni Magyarországon jobban,
ezerszeresebben mások, mint a mai grófi ispánok? És a Károlyi grófok talán
emlékezhetnének arra, hogy kétszáz évvel ezelõtt, amikor õk még szántani se
tudtak jól (nem is igen nagyon volt mibõl), az õ zsákmányolt Rákóczi[j]uk és
Magyarországuk már majdnem rátért a XIV. Lajos példájára és mûködésére.
Pesti Napló 1911.
november 5.
Ady Endre
|