|
I.
(A magyar Provence) Hódmezõvásárhely a
magyar Provence, hol és honnan s melyben sûrûen zúg a hír, s ahol a mistrál oly
bejáratos, mint akár Arles-ban. Nagy Gyurka is ott él, az exképviselõ, aki
székelységével, ifjúságával s republikanizmusával sok-sok rossz viccet ért el
már. Szokása ugyanis a mai magyar hírlapírásnak, részben-részben, hogy
hitetlenségéért, tudatlanságáért, láztalanságáért a lelkeseken áll bosszút.
Nagy György lelkes, szép, egész ember, s félek, hogy hiában[!] fogják rá a
naivságot, mert õ nem naiv. Igaz, hogy ma minden okos embernek legalábbis az a
témája és gondja, hogy Elek Pál rehabilitálódjék, avagy ne tehesse ezt. De
közben a nyakunkat simogatják, fogják, s készül valami, ami esetleg nagyon
rokonságos lehet az 1850. évvel. És ha csúfolják szellemes hírlapíróink a
magyar Provence-ot s Nagy Gyurkát, jusson eszükbe, ha tud, hogy a Marseillaise
is provence-i, s hogy Nagy Györgynek - maholnap igaza lehet.
II.
(Antal Gábor - elkésett) Antal Gábor,
kálvinista püspökeink legkiválóbbja, elment a minap, hogy hittársainak örömét
közölje a lutheránusok, a másikfajta protestánsok egyik ünnepén. Szépeket
mondott Antal Gábor, mert mi, protestánsok, értünk az orációhoz, de amit a
magyar protestantizmus jövõjérõl mondott, az legalábbis bûnös optimizmus. Itt
már csak múltról beszélhetünk, mert óvakodásunkkal elkéstünk e pápista
világban, s Antal Gábor is elkésett.
III.
(Az irodalmi Máramaros) Máramaros
Egan-fiaira, szóval némely, ottani, hamarjött kazárokra fogták rá, hogy pénzért
mindenre - tanúk. Amikor még Tisza István a „közgazdasági tevékenység” hitében,
jelszavában s hazugságában élt, ez rendjén volt. De azóta Tisza, a Tisza,
Máramaros, kazár, irodalom, véderõtörvény, Jelen és Jövõ megváltozott. Tiszáék
azonban emberek, s habár a zsidót nem szeretik, át-áthívnak saját külön
folyóiratukhoz, néhanapján, egy-egy máramarosi tanút is. A tanúnak nem árt, az
irodalomnak sem, Máramaros hírnevének sem, de legkevésbé Tisza Istvánnak s az õ
harciasan komoly lapjának. Sok itt Budapesten az igazán félreértett tehetség,
sok a bûn, sok a Máramaros, sok az irodalom, és sok az - író.
IV.
(Megint a Széchenyi-bál) A
Széchenyi-bálról azt se tudom, megvolt-e vagy se, de írni írtam már egyszer róla.
Van egy új ideám: menjenek el Döblingbe a bál rendezõi, s nézzenek szét eme
hazafiasan megszentelt és borús helyen. És azután merjenek bált csinálni,
hencegni, táncolni a Széchenyi-bál hívei, táncosai és álmagyarjai.
V.
(A Simor öröksége) Váltogatni kell
minden rendszert, s Róma és a pápaság ezt húszezerszer igazán kipróbálták. Az
esztergomi szék alapjában s voltaképpen csak vagyonilag szép és jó, hiszen egy
koldus krajnai püspökség hatalmasabb nála. De, bár Magyarországon ma a
klerikalizmus a divat s a Kollonich-rendszer, a nagy vagyonú magyar
klerikalizmus utálatosan lakáj. És Magyarország számára nem jelent szívbevágót,
hogy Simor örökségébe, melyben véletlenül Vaszary ül, ki fog következni. Egy
bizonyos: valami fog következni ennyi szamárság és megalkuvás után, s ez a
következés szekularizáció is lehet, de természetesen kombinálva egy esztergomi
prímással.
Világ 1912. január
20.
Ady Endre
|