105. [A NAGYVÁRADI NAPLÓ JUBILEUMÁRA]

[Levél Fehér Dezsőhöz]

Régi kedves barátom,

valamikori fõszerkesztõm, tudom én jól, hogy pompás s nekem egykoron minden tribünt pótoló lapod jubileumára nagyon szép, díszes, hosszú cikket kellene írnom. Nagyvárad s a Nagyváradi Napló volt életemnek s energiámnak tetõje, a szép fel. szerkesztés ideje, mikor az ember könnyen kaphatta és viselte a fogházülés napjait is. A te emlékezéseid sorvonata engem is bevont egy kocsinak: talán igazad van. Emlékezhetsz, hogy a Nagyváradi Napló bõrét mindig a magam bõrének éreztem, s a te belátásoddal csinálhattam a legharcosabb, legegyet­lenebb lapot sokáig a vidéken, sõt Budapesten. Én azóta állítólag megharcoltam lelkem, egyéniségem nagy harcát: örömem kevés ebben. Szebb volt titkolt királyi érzésekkel, pangva és lappangva, a Te lapod csinálnom. Most öt professzor állítja, hogy rosszak az idegeim, a szívem, a tüdõm, a vesém, s mindez nem bánt annyira, mint hogy nem lehetek a Nagyváradi Napló egykori lelkes[,] elszánt ifja.

A Te lapod igazolta Nagyváradot és vidékét, igazolt Téged és engem, s boldogan gondolok arra, amikor örökös hûségesküt tettünk egymásnak s ma már gyõzedelmes lapodnak. Én, látszólag[,] megszegtem az esküt, de ma is, mint újságtalan újságíró, repesve gondolok régi hitemre, szerkesztésemre, lapodra s lapunkra, reánk. Áldjon téged s tieidet az én Istenem, s vigyen százszoros sikerek felé.

1912. szeptember végén.

Nagyváradi Napló 1912. október 3.

Ady Endre