Ne,
ne, sokat ne is beszéljünk róla, kedves barátom: Budapestnek, Pestnek nincs és
nem is lehet semmilyen arisztokráciája, tudhatnád és tudod. Te azonban, most
jut az eszembe, pesti arisztokratákról akarnál eldiskurálni egy kicsit velem:
no, talán ilyenek kissé nagyon is lehetnének. Ámde azután ugyancsak te
tudhatnád s tudod is legjobban, hogy e zagyva városnak mindenáron
arisztokratáskodóvá kellett ez idõkben válnia. Szóval, ez a mi Pestünk - s
bocsáss meg ajándékozó kedvemért -, inkább a te Pested, a legarisztokratább
város Európában, Ázsiában és Afrikában. Hidd el nekem, hogy e páratlan,
elõkelõsködõ mániának négy legfõbb oka van, melyeket tisztelettel elsorolok, ha
az igen fontos mellékes okok meg nem haragudnak rám.
1.
Minden idõben és személyben jóságos császárunk nem lakik itt velünk, s
természetes, hogy ezt a nagy, legarisztokratább hatalmi ürességet sok százezer
vérzõ szívû hazafi óhajtja betölteni.
2.
Minél jobban döglõdik a majdnem egészében államilag kitartott dzsentri, annál
nagyobb daccal integeti az una eademque nobilitast a fejével a habsburgilag
fõnemesítettek s a rúgó lábival[!] pedig felsõségességét az egyre emelkedõbb
zsidók felé.
3.
A zsidók pedig, ezek az igazában született arisztokraták, vagy Gotha almanachja
kedvéért rohannak, rabolnak és élnek, vagy tudomány, mûvészet és muszáj alapján
úgy belekapaszkodnak a demokráciába, hogy tõlük oda legföljebb csak a születés
arisztokratáinak lehet kegyelembõl helyet kapniok.
4.
Vannak - talán vagyunk - elképzelhetetlenül, betegül sokan, akik, mivel meg
tudják látni ezt a pesti, nem is infernális, de haitii helyzetet, jusst
formálnak ahhoz, hogy mindenkit, már amennyire gazdasági okok engedik,
lenézvén, a legtetõnállóbb arisztokratáknak nézzenek - a jobban-jártak.
Kissé
Linné-féle a módszer, a rendszer, de körülbelül a pesti arisztokrata állatfajok
közül ez az okoknak fölsorolt négy a legfõbb, s a többiek már csak válfajok.
Hirtelen
és zagyván, mint amilyen Pest, megpróbálok arisztokratáink fõválfajaiból is egy
szuszra néhányat fölsorolni. Operaénekes, aki ácslegény volt, s akinek fáj,
hogy királyi gõgje királynõi gõgjével találkozik össze kolléganõjénél, kit egy
mágnás-lumpolás hajnala vidított ki a szemétbõl. Író, akinek le kellene törni a
kezét, de aki ez analfabéta országban is sok tízezer hû rajongóra mutathat.
Állítólagos budai patríciusivadék, akit - mint nálunk mondják - puttonba[n]
hoztak be a XVIII. század végén, s tolonckocsin hordanak ki ma. Majdnem jól
öltözött, szereplõ emberek, akikrõl rikoltoz a büszkeség, hogy a rendõrség nem
bír velük, holott mindig a nyomukban van. Népvezérek, akik ha csak egy kicsit
szagolnak a népbe, parfümüvegeikhez s elõkelõ, leplezett szagú társaságokba
menekülnek. No, most még röviden néhányat: cigánykirályok, fõbohémek,
kalapfejedelmek, egyedül hithû zsidók, bankcsászárok, verhetetlen jasszok,
rikkancshercegek, mágnás-Elzák, magyar Szapphók, gyõzhetetlen Alfonzok,
kitüntetett rendõrök, új tudományú áltudósok, börze-Napóleonok kini- azaz mozihõsök,
legbénább koldusok, a magyar vérnek külföldön becsületet szerzõk, legtöbbször
szökött fegyencek, az Akadémia koszorúzottjai, a Haverdák, a furcsa nevûek…
Nem, nem barátom, nincs nekünk idõnk arra, hogy Budapest, azaz inkább Pest fõ-
és alarisztokratáit csak nagyjában is fölemlegessük.
Az
úgynevezett történelmi arisztokrácia nem Pesté, itt éppen csak kaszinózik,
klubozik[,] politizál, szeretkezik, s összeomlik a szezon egy-egy kis részében.
A zsidó arisztokraták, bár nem érdemlik meg, jó néven fogják venni, ha semmit
se írok róluk. (Egyébként Eötvös József gondolatai között tessék keresgélni: a
történelmi nemességnek az alapítói legalább kiválóak voltak, ha utódaik rongyok
is, de az új nemesség még az utódaiban sem ígér kiválót.) Na, azután a
„szellemi arisztokrácia” - errõl már kíméletbõl is hallgassunk e koldus, tehát
elaljasító országban.
Arisztokraták
valóban pedig azok Pesten, kik õszinteséggel, jósággal s tüzes, szentlelkes
bátorsággal dezinficiáltan taposnak Pest minden arisztokratái fölött, avagy
testük-lelkük tisztaságára féltékenyen s gõggel tartják magukat távol a pesti
arisztokraták szennyes közelétõl.
PF 1912. december
23.
Ady Endre
|