11. KÖTET
CIKKEK, TANULMÁNYOK, FELJEGYZÉSEK
1913. január-1918. december
Protestáns
bolondulást szerettem volna inkább és elõször írni, de féltem, hogy a régi
hitvitázók finnyás unokái elfelejtették az egykori szótárt. Ám szeretnék
összeakaszkodni néhány olyan emberrel, akik ma néma, beavatott bölcsek gyanánt
titkolják a titkot, melyrõl a veréb is csiripel. „Tehát - súgja a kerületi
kurátor-gróf vagy a szuperintendens a nagytiszteletû úrnak - most kell a magyar
protestánsoknak elõvigyázóbbaknak lenniök, mint valaha. Nem trializmus, hanem
centralizmus készül a Monarchiában, s a Habsburgok hadseregén kívül ehhez okvetlenül
szükséges egy magas, sõt legmagasabb morális egység. A jövendõ Hatalom az adott
bábeli viszonyok közt, de lelke szerint is a katolikusságot választotta nagy
egyesítõnek. Ezt, a katolikusságot, akarja annak idején mindenfelé s
legerõsebben hangsúlyozni a szélsõ ultramontánságig a Monarchia. Mi azonban, magyar
protestánsok, ezúttal bölcsek s szent hitünk érdekében ravaszok is tudunk
lenni. Sietünk a nekiindult centralizmus szolgálatjára, hogy az álmélkodva,
visszadöbbenve vegye észre: a protestantizmus megbízható, jó gyermek.” Így
sugdosódnak a protestantizmus egyházi és világi nagyfejû bölcsei, akik Tisza
Istvánban ma csupán és egyedül a protestantizmus föláldozó bajnokát s megváltó
vezérét látják. Ide vitte a magyar protestantizmust a Bertalan-éjek, a
gályarabságok, vértörvényszékek s pátensek együgyû félelme, és az, hogy már
régen nem tud protestáns és haladó lenni. Hiszen tiszteletreméltó az Antal
Gáborok hitvédõ, ravaszkodó, naiv buzgósága, ha helyes látással járna együtt.
De Székesfehérvár katolikus püspöke ugyanekkor vétót kiált az abszolutizmusnak,
s Tiszát, a kálvinista pápát, a legveszedelmesebb kriptoklerikális sajtó vette
szárnyai alá. Tisza István naiv protestánsai katolikusabbak akarnak lenni a
katolikusoknál, s a centralizmus mégis meglesz, ha nem jöhet más, mint
centralizmus. Ez a protestáns tévedés, illetve bolondulás, mely ha nem tévedés,
bolondulás volna: már ma katolizálniok kellene az összes magyar protestánsoknak
és zsidóknak. A román és szerb görögkeletieknek nem, mert azoknak nincs Tisza
Istvánjuk, s azokkal ezután is, és fõleg ezért, úgy fognak bánni, mint hímes
tojással. Napjaink egyik legbúsabb szenzációja az aulikus, népellenes,
ultramontán protestantizmus, mely elmaradt, gyáva tudatlanságában elfelejti,
hogy minden ravaszkodásnál többet ér éppen a centralizmus hadsereg-példája: az
öklöt mutató, szívós és kész erõ. Tisza talán tudja, mit csinál, a protestánsok
kevés kivétellel nem, és ha megint csakugyan rajtukütne a veszedelem, megint a
magyar katolikusoknak kellene megvédeni õket.
Ny 1913. január 1.
Ady Endre
|