7. GOGA OCTAVIAN VÁDJAI

Ismeretes, majdnem fanatikus románbarát vagyok, s ezt tudja, s talán elhiszi nekem híres-neves román kollegám és jó barátom, Goga Octavian is. Habzsoló, nagy örömére a nemes magyarság és teljes emberség s így a románság ellenségeinek, a magyar impotens sovinisztáknak s a klerikális mezei hadnak, õ nekitámadt valaminek, amit talán rövidség okából magyar Géniusznak címezhessek. Meghalt Vas Gereben, nem iázik Petõfi juhászának kedves szamara, nem csodázik Berend Iván de genere Jókai: a zsidó Jónás bosszút állott, elnyelte a cethalat. Szóval magyar lélek nincs már, magyar irodalom, minden kigondolásunk karaktertelen és szerfölött ügyes zsidósság, s csuhaj, de könnyen elbánhat ilyen ellenféllel a cincinnatusokba oltott román lelki elõkelõség. Szántszándékkal halasztgattam a Goga Octavian túlságos lármát keltett, önbátorító vádjaira a választ, mert e vádakat nem akartam komolyan venni, s mert majdnem csak tegnap volt, amikor is baráti asztalhoz kerítettem össze Gogát Ignotusékkal, reprezentáló románt ugyanilyen magyar magunkkal. Bizony isten még cigányoztunk is, a Gacsaj Pista románcát is elbúsultuk, csak úgy, lelkünk önkénytelen kedvére, szóval borzasztóan búsmagyarok s természetfiak valánk. A Goga írásos vádjairól még nem tudtunk akkor, s nekem is csak óvatos szavakkal aggódta el magát a magyar irodalmat megszállott némely zsidók miatt. Hát elõször is tudni kell, hogy Romániában s Bukarestben, melyek mégiscsak minden románok eddig teljesült vágya, valami olyasféle világ van, mint nálunk Mokány Berciék aranykorában. Az arisztokrata leköpi a dzsentrit, a dzsentri a polgárt, a polgár a parasztot, a paraszt a kutyát s a kutya a zsidót. Nincs kedvem itt a románok legszebben fejlett antiszemitaságához magyarázatokkal szolgálni, talán majd máskor, de a román zsidógyûlölet majdnem bizáncian szép. Viszont az én hitem a szükséges és helyes adagnyi antiszemitaság mellett, melyet sok árja ellen is szeretettel táplálok, az, hogy az Isten csak egyet teremtett a magyarság javára, a zsidót. Zagyva, álmos vérségünk s sötét keletiségünk ellen adatott ellenméreg ez, antiveronál. Nagyszerû, zsidó eredetû magyar íróink is vannak, mert annyira még nem vagyunk Romániában Magyarországon sem, hogy a dinamika törvényei is csõdöt mondjanak. De isten ments, hogy például az én Goga-kidicsérte szittyaságos voltom legyen határ, sõt példa, mert ebbõl elég az enyém, sõt sok is. Ez is jó, ez is kell, ilyen szilágyságbeli, õsi kurtanemesi, megbõszült finomulás, de kell minden, ami magyarul lelkekhez szól, és lelkeket szólaltat meg. És itt hamarosan megérkeztem a Goga-vádak titkos, bujkáló, majdnem félt és féligtudattalan okához: az irigységhez. Bizony ez a furcsa Magyarország egy kicsit mindig Európával élte az életét, a keresztes hadjáratokon, protestantizmuson, franciás forradalmon keresztül egészen a szocializmus testes, izmos való valóságáig. Szerencsénk vagy átkunk: nemcsak keresztül-kasul hatott, de át- és áthasogatott bennünket a legnagyobb civilizációk minden kilüktetése. Nem mondom, hogy elképzelhetet­len, de egyelõre szédítõen nagy, színesen gazdag a mai románságnak a mi intellektuális kultúránk, fõképpen pedig vakító, tehát bosszantó is. Ám helyünk, a geográfia igazi értelme, ezt így rendelte és döntötte el, sok hasznunk nincsen belõle, csak dísz ez, életjog és remény. Hogy üzleti színdarabokat írnak külföldi exportra, ez a mi afférunkra annyira nem tartozik, mint ahogy nem érdekel, hogy a romániai petróleumkutakat hegyes avagy tompa fúrókkal fúrják. Itt is például Biró Lajos és Molnár Ferenc - a mi nagyszerûen magyar Bródynkról nem is szólván - annyira írók és magyarok tudnak maradni, hogy e kvantitásról még a magyar-román béke érdekében sem mondhatunk le. Svihákok, ügyeskedõk, ügynökök s boltosok mindenütt vannak, s ott persze többen, ahol az élet és az élet forgalma kedvezõbb és több. Nem esküszöm meg, hogy a romániai katonaság nem veheti el valahogyan, egyszer, tõlünk Erdélyt, de magyarságunkat s ennek termõ lélek-ligetét le nem bocskorolhatja soha. Gyönyörû lehet az a hivatásérzés, amely Romániáé és a románságé lehet, de a mienk se kutya, s szép, nagy emberi passzió valószínûleg, mert idegenektõl tud elhódítani magának fanatikusokat. Egyelõre pedig az igazibb román kultúra Magyarországé, s Goga is a mienk malgré lui, és ezt se szabad elfelejteni. Baráti összejövetelünkkor dicsértük volt magunkat: ez se történhetett volna meg tíz évvel ezelõtt - mondogattuk. Szóval nemesen meg kellene becsülnünk egymást, szomszédoknak a Földön s lelkeink útirányában, de ehhez megértés is kell s amaz ócska, kompromittált, bizonyos szeretet. Ez a szeretet most csak az igazság kedvéért látszik kitérülni Goga és a románság elõl, de bennem például megvan, s nemcsak megmarad, de Ignotusunk buzdítása szerint s nagy tanulással csak nõni fog.

Ny 1913. május 16.

Ady Endre