|
Riedl és azok, kik Thaly Kálmánban
találták meg sok híres kuruc korbelinek vélt ének apját, nevezetes külföldi
példákkal védik a Rákóczi-kor e késõi Mikes Kelemenjének fehér karakterét. Bár
ez hitem szerint fölösleges, úgy gondolom, hogy én is ezt cselekszem egy
sejtésnél jóval több adalékkal, e pár soros valamivel, mely emberi dokumentum.
Az ifjú Thaly költõ akart lenni, s mert költõ, természetesen a legelsõ, s mert
szent naivságú teremtése volt a Jóistennek, bele akarta írni magát az
úgynevezett örökkévalóságba. Ám akkor az abszolút császárság korát élte a
magyar vers: Arany János volt a kalifa, s még gondolatnak is bûn volt azt
hinni, hogy volt és lehet más poéta még. Szegény Thaly, sokan emlékeznek még, s
még többen tudják, mikor verseskönyvére barátjai, „patri”-ai, választói tán
majdnem ötezer elõfizetõt gyûjtöttek, holott Arany akkori új könyvébõl
ezerhétszáz exemplár fogyott csak, bizalmas körben így biztatta magát erõszakos
dicsekvéssel:
- Most már lármázhatnak az atyafi és
pajtás kritikusok, a közönség ítélt, hogy ki a nagyobb költõ.
Mit érti azt egy mai magyar
poéta-titán, micsoda önérzetet, hírszomjúságot s micsoda halálos vakmerõséget
jelentett ez a mondás annak idején? Arany már akkor minden tanárok és diákok
költõje, fõhercegek észrevettje, szobrászok lesbevett áldozata és minden semmi
volt, ami csak költõ lehet. De Thaly Kálmánnak az fájt tán legjobban, hogy
Arany miatt õ nem lehet már második osztályú „klasszikus” sem, s nem bukhat vizsgázó
diák soha a verseibõl. És most már hamarosan érthetõ, ami történt evvel a ha
nem is nagy, de igaz poétával, evvel a féktelen ambícióval, evvel a peches
Arany-kortárssal. Egyszerre akarta önmagában megölni a fantaszta hitet, hogy
csak a kiválasztott költõé lehet a halhatatlanság, s ugyanakkor ezt a kicsúfolt
halhatatlanságot Aranyt-ütõen akarta önmagának megszerezni, ha szent dolussal s
ha egyelõre titokban is. A kuruc kor, ez a mindent bearanyozó, talán azért volt
neki haláláig a legszentebb, mert elfogadtatta, igazolta õt olyannak,
amilyennek hitte magát, nagy költõnek. Thaly Kálmánról regényt kellene írni,
jókaiast, flaubert-it s Móricz Zsigmond-osat együtt, valami nagyon szépet.
Ny 1913. június 16.
Ady Endre
|