|
Kedves
és tisztelt szerkesztõ uram, sietek Önnel egy-két szót váltani, mielõtt Móricz
Zsigmonddal találkoznék. Nem akarnám, hogy az én nagyszerû barátomnak egyetlen
szava is másra hangoljon, mint aki nézek[!] és vagyok. Móricz Zsigmond tûzbe
dobhat egy megírott darabot, és, sajnos, ezt nekünk majdnem lehetetlen
megakadályoznunk. De Móricz Zsigmond ma már nem írhat olyasmit, amire minden
igaz, literátus ember akármilyenképpen ne lehessen bolondul kíváncsi. De az a
publikum is kíváncsi, melynek átváltozását Tóth Imre nem vette s talán nem is
vehette észre. Fatális naivság nyiladozik ez ügyben, s oly kedves elégtétel,
hogy éppen Móriczot érte az ostobaság nyila. Csokonai kibírja, de Móricz is
kibírja ám az ilyes megpróbáltatásokat. De nem azt jelenti-e ez az eset is,
hogy immár végleg a reakció és az ostobaság jegyében vagyunk? Közölje még az új
sajtótörvény elõtt e pár soromat, kedves szerkesztõ uram, kit is üdvözlök
tisztelõ barátsággal:
Világ 1913. november
9.
Ady Endre.
|