Levél a
szerkesztőhöz
Tisztelt
szerkesztõ úr, olvasta-e, kérem, a vén, bûnös Rákosi Jenõ lapjában azt a
„ronda” levelet, amely a Népszava karácsonyi számában megjelent versembe akar
belekötni? Jó, jó, megértem én Önt, tisztelt szerkesztõ úr, hogy a végre levitézlett
B. H.-t úgy kell néznünk, illetve észre sem vennünk, mint a zsigorás kutyát. De
én ezt az írást (furcsa szatiszfakció-érzésbõl elõször s a perfídiának
példátlan példájánál fogva másodszor) nem nyelhetem könnyen le. A „Dunántúli”
név alá rejtõzött értelmetlen Nulla megértette az én „homályos"” sõt
„értelmetlen” versemet. Hülye strófáival próbál az én önkényesen megrövidített
versemre válaszolni, s még hülyébb prózával magyarázza tovább, hogy mi, az „ó-
és újtestamentum fölforgatói”, milyen becstelen zsarnokok vagyunk. Ismeretes,
hogy én nem vagyok szocialista szervezetten és teljesen, de hosszú évek óta
szeretettel s munkával mutatom meg kifelé is, hogy az új és igaz Messiás-hit, a
szocializmus, mennyire az enyém is. „Dunántúli” azt írja, hogy a Szûz Máriát
„legalábbis” nagyságos asszonynak tartom s nem proletárnõnek; hát jelentkezzék
„Dunántúli”, s én négyszemközt megmondom, minek tartom azt a derék asszonyt,
akit különben én tartok „legalábbis” nagyságos asszonynak, de akit õ okvetlenül
s „legalábbis” Isten anyjának tart.
Hogy
engem idegen, más vers inspirált volna akkor, amikor az új krisztust és
krisztusokat (valóban kis k-ával) a
proletáranyák méhétõl várom, ez már még a B. H. részérõl is becsületrablás. Ezt
az új, igaz, jó és fölséges hitet évek óta négy vagy öt versben vallottam a
Népszavában, s mert ez széles, nagy és kicsorduló hit, bizonyosan sok-sok
szabad lantos vallotta régen, s vallja ma is. A versem pedig röviden azt
jelentette, hogy az urak, papok, farizeusok, rabszolgatartók Jézusához s
ünnepléséhez nekünk nincs közünk, nincs közöm magamnak se, akinek pedig - van
egészen saját Isten-hitem és vallásom is. Csak arra volnék kíváncsi, hogy kinek
akar engem beárulni a B. H., amely tudhatná, hogy nem tartozom a
megfélemlíthetõ emberek közé, s aki már azzal is többször pórul járt, amikor
engem Rákosi Jenõ alacsony nívójára lerántani akarva, utánzó, harmadrendû
firkálónak próbált kvalifikálni és mindig értelmetlennek kiabálva ki rettegõen
és hazugan, holott mindig megértett és bántott.
Ez
a Rákosi Jenõ, ez az öreg, sokbûnû kriptaember sajnálnivaló, s én már
megbocsátanám az õ korszakos bûneit is, de ha az õ cégére alatt ütnek,
készüljön ennél jóval mordabb visszaütésekre. Szeretettel üdvözli a tisztelt
szerkesztõ urat régi, hûséges híve,
Népszava 1913.
december 30.
Ady Endre.
|