|
Nem
tudunk arról, hogy Szentpétervár valaha is ráparancsolt volna Bulgáriára,
Szerbiára, Montenegróra: ne legyenek demokrata államok. Pedig egyszer-másszor,
ha Oroszország éppen nagyon kívánja, e friss, paraszt országok dinasztiái
meghajolnak, s most a Balkánon csupa apró Oroszország él. Holott pedig ez a
balkáni dinasztiáknak is nagyon szájuk íze szerint történt volna, és erre
mindenfajta katonaság hamaros segítõeszköz. De Oroszország valósággal becézte a
Balkán-országocskák merész, szép demokráciáit, mert fejlõdtetni akarta õket az
ottomán és osztrák feudalizmusok közepette. Bulgáriában csak kétszer vagy
háromszor kísértette meg legalább a spanyol etikett árnyékát a Koburg-hagyomány,
de el is ment a kedve tõle. Oroszország a maga abszolutizmusát, úr-úrságát,
papi nyomását, neki nagyon megfelelõ, történelmi és gyilkos karakterét csak
olyan népeknél erõszakolta, akiket[!] el akart veszejteni. Orosz cézárizmus,
szinódus, militarizmus, bürokrácia olyan kezesek, népszabadítók, ha kell, hogy
egy új francia forradalom hozzájuk járhatna iskolába.
Ez
elrontott és elromlott Magyarország még nincs annyira dögrováson, hogy bele ne
nézzen a jövõbe, amely elkövetkezhetik. Ha van lerágnivaló a testérõl,
mindenképp le fogják rágni a História kérlelhetetlen dühû vérebei. Azt az
átkot, amit rossz helyütt kiállapodása, sok zagyva fajból összerakottsága,
fölényes germán szomszédsága, speciális és máig tartó törzsrendszere rakott rá,
csak egy nagy merészség törhetné meg. Egy bizonyos, hogy még ezt a szétomlani
látszó magyarságot sem, sõt éppen ezt nem falhatja föl semmi okos vagy oktalan
falánkság. És még bizonyosabb, hogy megmentésünkért legkevesebbet mívelne az a
németség, mely minket századok óta sanyargat, s mely még ma is úgy tartja az
erdélyi szászságot, balti németséget s minden szélsõ német kolóniát, mint
leendõ határainak kitolt oszlopait.
Mi
szeretjük a civilizáló Nyugatot, de a germán Nyugatot nem szeretjük, nem
akarjuk, s igazán - még ma is - jobbat tudunk gondolni Bécsnél is, a
junkereknél is, Pomerániánál is. Ha a magyar históriai pártok
legradikálisabbjának legradikálisabb szárnya Szentpétervár felé néz, nézzen, és
igaza van. Ha egy Károlyi látja legjobban, hogy az egyensúly, a mi szegény egyensúlyunk
kedvéért kell Szentpétervárra menni, annál szebb. Ha Oroszországnak módjában
volna bennünket úgy demokráciához s kultúrához juttatni, mint a
Balkán-országokat, öröm volna, s biztos volna. Károlyi Mihály kivételes, sorsos
embernek látszik, aki nem a lengyel urak módján tervel és dolgozik, s
Oroszországnak sincs nagyobb érdeke, mint egy szép, gazdag, demokratikus
Magyarország a többfajta germán rivalitás elõtt.
Kár
volna, ha Károlyi Mihály akármi okból visszamaradna a szentpétervári úttól,
mivel ez az út már sok ezrünk szívében kész és egyetlen út.
Új Magyar Szemle
1914. május
Ady Endre
|