|
Hölgyeim
és uraim,
nem
jöttem én Nagyváradra azért, hogy beszédet mondjak, és rosszul csináljam azt
meg, amit kiváló barátaim nagyszerûen, jól, értõen és meggyõzõen tudtak és
tudnak megcsinálni. Nagyváradra nehezen és bármiképpen el kellett jönnöm
pártunk zászlóbontásakor, nem régi és mégis olyan régi idõk tanújaként
mementóembernek. Nagyváradi bizonyságot akarok tenni a tegnapi Nagyvárad haladó
polgársága, nemesebb intellektusa, a Társadalomtudományi Társaság, a Huszadik
Század, e fölséges példájú, fanatikus hitû és buzgalmú folyóirat régi, állandó
hatása s mindenekfölött legnemesebb ébresztõnk, elnökünk, vezérem, Jászi Oszkár
mellett. És ha szabad, az én nem gyáva, bár szerény pennám vagy ceruzám mellett,
mely Nagyváradon majdnem másfél évtized elõtt már a mi most formált pártunkhoz
szólhatott, mielõtt ez a párt lett volna. Voltak gyöngék, alkuvók vagy
hitetlenek, akik a mi most összesereglett, megnövekedett táborunktól talán
elmaradtak, de önök itt igazolói annak, aminek én is tanújaként jelentem meg,
hogy ebben a mûvelt nagyvárosban élt a kultúra és igazság-áhítat, a
radikalizmus már régen, s most, íme, gyönyörû, lelkes tábora van. Engedjenek
meg nekem egy kis lírát: üldözésekre, sõt börtönökre is emlékezhetem, de
gyönyörû, nemes küzdelmekre is, melyet majdnem másfél évtized elõtt itt
folytattunk. Köszönöm Nagyváradnak, Nagyvárad intellektuálisainak, független
polgárságának, hogy most az eredmény boldog büszkeségével nézhetek vissza a
régi harcokra s bizakodva a jövõbe.
[1914. június 28.]
|