|
(A haldokló
oroszlán)
Kisbán
Miklós Naplegendájáról én írhattam annak idején majdnem legelsõnek, s nem
bántam meg azóta, hogy megdicsértem akkor e Kisbánt. Tudtam, hogy e Kisbán -
gróf Bánffy Miklós, s fájdalmas örömmel írhattam meg azt is, mennyivel különb,
fogékonyabb, kultúrásabb a jó magyar mágnás a pökhendi szolgabíró-fajnál. Azóta
Bánffy-Kisbán valahogyan finomabban, mûvészibben éli azt az életet, amely miatt
Bölöny intendáns öreg édesapja komédiásnak csúfolta a fiát. De e novellás
könyve azt mutatja, hogy az íróság megmaradt szerelmének, örök, tehát szent
bolondságának, s hogy szeretne komolyak által is komolyan vétetni. Bûn volna
Kisbánra azt mondani, hogy dilettáns, mert nem az, hanem a legszebb értelmû és
úriságú amatõr-író. Megható e szép magyarságú novellák követelõzése, naivsága,
mely diadalmasan bukkan rá elintézett elevenségekre[,] s önképzõköri gondossága.
Egy kivételes intelligenciájú asszony-barátom figyelmeztet reá, hogy
néhol-néhol Kemény Zsigmondot juttatja eszünkbe ez a könyv. Való, hogy az
erdélyi mágnásírók emlékeztetõ mécse egy kicsit, s fájdalmas, hogy nem lehetett
az õ tovább, magasabbra lobogásuk. De nem lehet biztosra venni semmit, hátha a
mai amatõr megunja a komédiát, s egyre-kettõre egy új könyvvel az lesz, amiknek
bizonyosan álmodni szokta magát. Kisbán Miklós könyve így is kuriózus és jeles
írás-esemény, s talán Bánffy Miklóssal egyezkedve kapunk hamarosan valamit,
elõkelõt, mûvészit s Kemény Zsigmondhoz méltó Kisbán-könyvet.
Ny 1914. július 16.
Ady Endre
|