|
Anatole
France, az ember, engem valami tíz évvel ezelõtt majdnem megsértett, de ez nem
baj. Azóta már tudom, hogy a nagy embereket nem kell személyükben megismernünk,
s szerény magam is utálom azokat, akik verseim után testi magamra is
kíváncsiak. Azután nem vagyok én pártos a háború ellen, hiszen minden a világon
eleve elrendeltetett, s ha a Földön háború dúl, kell a háború, ha engem
szomorít is. Ellenben elolvastam France legutolsóbb könyvét, s tele van a
szívem hála-riadalommal. Értem én a Párizst-temetõ Ignotust, magam is régen
megírtam, hogy a francia ember a legkedvesebb, de egyben a legkomiszabb is.
Mégis testvéreimet az Úrban, Párizsban és a latinságban félve intem, hogy ne
legyenek túlosan dühösek és igazságtalanok, Franciaország nem a mai kormányzat,
nem a mob, hanem az örök francia géniusz. Jaj volna nekünk, magyaroknak is, ha
egy hirtelen és tudatlan helyzetbõl mondanának ítéletet rólunk. A francia:
Anatole France, a szkeptikus, a nihilista s mégis a világ legkülönb
optimistája, az Ember. Nem is elég, ha azt mondom, hogy Ember, mert õ a
könyvében az angyalok országában jár. S bár nekünk fontos saját ember-voltunk,
Anatole France a lázadó angyalok szeretetét s küzdelmét ráruházza az egész
Földre s minden teremtményére, ha netalán az Ember eljátssza az érdemesség
jogát. És az egész Mindenségre is, mert ne tessék hinni, hogy a Föld minden és
nagyon fontos. Franciaország ma csúnya, kicsinyes, ostoba, dühös, de tessék
elolvasni France könyvét: a francia géniusz él.
Ny 1914. augusztus
16.- szeptember 1.
Ady Endre
|