|
Üzenet román
barátomnak
Goga
Octavian nevezetû barátommal aligha szoríthatok már és még az életben kezet,
holott ez nekem fáj. De, istenem, annyi fájás között, amennyi az ilyen fajtájú,
furcsa embert mostanában éri, ez alig számít. Ma minden, ami jön, fájás,
szomorúság és seb, ezt bizonyosan Goga, a derék román költõ is érzi. Ha nem
hívnak s visznek a Halál elé, ez az ármádiának a haszna vagy kára, de rajtam
mit se segít. Azt látom, dehogy látom, érzem, hogy ezt az undok játékot se
játékosként, se kibicként nem bírom.
Megértem
én Goga Octaviánt, akit egy kicsit mindig a telített, kótyagos, román Kisfaludy
Károlynak vélek. Megértem esetleg azt is, hogy nációja egy rettenetes nagy
kérdést kapott, s erre a megfejtést az óromantikus Goga Octaviánok adják.
Mindent megértek, s franciául magyaron beszélvén: meg is tudok bocsátani, ha
valaki érdemes reá. De Goga barátom semmiképpen sem érdemes, s ezért nem lehetséges,
hogy a kezét, tulajdon kezét valaha is megint megszorítsam.
Lehet,
hogy kezdõ népeknek sok joguk van, de én is és Goga is kikérnõk, ha valaki a
románt kezdõ népnek mondaná.
Idegeim
nekem is vannak, Victor Hugo rajtam is rontott, ráadásul Jókai, de garibaldiskodni
ma már magyar kultúrember nem tud.
Én
változó hangulattal, újra és újra változó hangulattal, nézem ezt a nagy földi
komédiát. De nekem fáj a szerb komitácsi szíve is, melybe a Skoda vagy Weiss
Manfréd golyója beletalált.
Fõképpen
pedig fáj nekem annyi fájás mellett, hogy Goga Octavian román Déroulede akar
lenni. És legfõbbképpen az fáj, hogy e nekem szimpatikus fajtán elhatalmasodtak
a lehetetlenül piemontikus célú emberek.
Nem
vagyok büszke arra, hogy magyar vagyok, de büszke vagyok, hogy ilyen tébolyító
helyzetekben is megsegít a magam letagadhatatlan magyar magyarsága. Terhelten
és átkozottan e levethetetlen magyarságtól azt üzenem Gogának Bukarestbe, hogy
nekem jobb dolgom van. Egy nemzet, aki[!] súlyos shakespeare-i helyzetben
legjobbjai valakijének megengedi; hogy embert lásson az emberben, s terhelt,
teli magyarságával a legszigorúbb napokban is hisz a legfölségesebb
internacio[na]lizmusban, nem lehetetlen jövõ[jû] nemzet. Amelyik nemzet ma internacionalista fényûzéseket
engedhet meg magának, nyert ügyû. Igazán nem jó magyar poétának lenni, de
higgye el nekem domnul Goga, hogy lelkiismeretet nem cserélnék vele.
Világ 1915. január
24.
Ady Endre
|