|
I.
A Hauser õsembere
Szegény
Hausert, ki svájci tudós, s a francia Dordogne-ban az õsember nyomában járt,
éppen húszesztendõs munka után kiütvén a kedves háború, majdnem meglincselték.
Legalábbis gyûjtött kincseit, nagyszerû kutatások tudós-eredményeit
megsemmisítették, s szegénynek elülrõl kell kezdenie az õsember nyomozását.
Azaz elülrõl kellene kezdenie, de hát e[z] az Otto Hauser, német svájci tudós
lévén, okvetlenül ismeri Kantot, s Kantnak hospitalitási elvét. S azt is tudja,
hogy az államok, dinasztiák a hospitalitást úgy értik régen s ma is, hogy az
országhatárokat ne barátsággal lépjék át. Írtam már egyszer, s úgy lesz: csak
ezután fog még igazán beérkezni, majd a háború után, az egotizmus (gondolom,
Barrès kitalált igéje) korszaka. A kiválóknak az lesz a dolguk, hogy
szeparálják magukat a mindenbe belevihetõ tömegektõl s az állami parancsoktól.
Fáj nekem, ki mást áhítottam és szerettem volna, hogy Shaw szerint kell
vallanom a kiválóbb elméjû emberek kiváló kasztját. Mindegy: vallom, hogy az
õsember: ma-ember, s hogy nincsen oka Otto Hausernek búslakodnia: az õsember
megvan, s csak az új-ember fölkutatása nehéz, holott ez is megvan már régen, de
kétségbeejtõen oda tudja adni magát õseinek, akik kortársai.
III.
Egy kicsi kérdés
Ha
Zrínyit a vadkan ledöfte, nem lehetett volna-e a vadkanokra egy póri vadászatot
rendezni? A másik kérdés, de ugyanegy: mi lesz velünk, istenem, ha Lebedia
helyett Amerikába kell elküldenünk, hogy itthoni néhai magyarok helyett
magyarokat találjunk?
Világ 1915. július
18.
Ady Endre
|