|
I.
Lenn, Erdély földjén
Brassó,
július 22.
Erdélyben,
régi rajongója, én, kapcsolt részeibõl támadott hû fia, sohse jártam
Kolozsváron még túl. S most lázzal, betegen meg kellett indulnom, rejtelmes
parancsból levezekelni e bûnömet. Szép és drága föld, Magyarországnak éber
rejtegetõje, hatalmas birodalmaknak egykor keresett frigyese, be szégyenlem,
hogy csak most ismerkedünk. Óh, jaj, hiszen a népek is most ismerkednek egy
végeláthatatlan, piros és szörnyû majális-ünnepen. „Támada pedig a Sátán az
Izrael ellen, és felindítaná Dávidot, hogy megszámlálja az Izraelt.” Az Úrnak
persze nem tetszett ez, s az Úr Angyala a Biblia szerint ellenségek fegyverével
és döghalállal állott bosszút. Furcsa, hogy ez a bibliás Erdély mint rohamítja
bennem a Biblia nagy igéit és sejtetéseit. S le kell gyûrnöm minden porokkal
lázamat és magamat, hogy lássam: gyönyörûek és örökök a hegyek, völgyek,
folyók, erdõk[,] voltak s leendõk és a nõk és minden, ami történik. A Halál is,
ki a leguralkodóbb, mióta él, s ki mellé most már ne is merjünk sorolni mást.
Halleluja, Halál, kinek szépségét csak a fél-Halálok, betegségek és bénaságok
kísérõ serege rontja. Erdélyt kedvelted, sokat üdültél benne, s mert újra és
újra vágytál visszatérni, hagytál magad után mindig életcsírát. Magyarság és
emberség zamatja, hite, lelke, Erdély[,] nem uraid szerint büntet téged az Úr.
Mert a hatalmasabb, a Halál, szeret téged, s mindig hagy benned annyit, hogy
fölségesen kinõhesd magad a Halál minden új látogatására. Erdély, te
Magyarország vagy, s ha Magyarországra van még szüksége a Földnek, te
megmaradsz nekünk.
Világ 1915. július
25.
Ady Endre
|