|
Májusi
öröm: hosszú elhallgatás után a B. H. Dunántúlija újra megkísérli, hogy
lapjának népszerûségét az én megtámadásommal foldozgassa. Halottnak hallgatni
illenék, s én valóban síromból és rezerváltságomból nem lépnék ki Dunántúli
kedvéért. Ám szólok mégis, szólanom kell másért, más okból, más és új
alkalomból, melyet Dunántúli támadásához a Protestáns Szemle adott[,] ki egy
Nyugat-beli, egyébként megcsonkult cikkecském miatt egyházi átok alá vetett, de
legalábbis megfenyeget s fenyít azzal, hogy az én kálvinistaságomat csak - a
borjú hiheti el. (Apropos: borjú, Istenem, a virágos, véres, merész kapu,
amelyet megnyitottam, nem is olyan új már, s mégis még mennyien horkannak föl
elõtte riadt bámészkodásukból.) Tehát a borjú: kénytelen vagyok a borjúról
(mert elõre látom, hogy az ellenem megint nekilendült irodalmi offenzivában ez a borjú is szerepet kap) egyet-mást
elmondani. A múltkoriban egy félkegyelmû könyv jelent meg: „Rákosi és Ady”:
mulatságos kis könyv. Ez a könyv egyéb bohókás dolgai között azt is állítja,
hogy én (óh, szörnyûség) vagy paraszt, vagy zsidó származású vagyok. Egyik
ellen sem volna okom védekezni, de hogy bebizonyítsam: még ebben sincs igaza a túlsó oldalnak, hivatkoztam egy régi
oklevélre, mely szerint évszázadokkal elõbb egyik õsöm borjút hagyományozott a
lévitának. Tehát (egyik sem különösebb áldás és érdem ugyan): régi nemes magyar
és kálvinista vagyok. A Protestáns Szemle „felsõbbséges szellemû”
szerkesztõjének pedig még csak azt akarom üzenni: az Úristennel való
viszonyomnak hagyjon békét. Régibb, szebb, igazabb és bensõségesebb, sõt
protestánsabb is a korrelációm, mint némely elõkelõ, egyházi dignitárius
pietistáké. Magamat az egyházi átok ellenére kálvinistának tudom, a
kálvinistaságnak négyszáz év óta élt és bevált értelmében. Ha azonban a
kálvinista nevezetet köldöknézésre, szemforgató kvekkerségre,
„szentgyakorlat”-ot ûzõk számára foglalják le hivatalosan: akkor - hát akkor,
de csakis akkor, nem vagyok
kálvinista. De protestáns vagyok, és protestáns maradok akkor is, s e gyönyörû
szónak igaz mivoltában protestálok, hogy liberális, szabad magyar hitvallásból
sors-sújtotta, téboly felé támolygó emberek a klerikalizmusnak, a reakciónak
segédcsapatokat szervezzenek.
Világ 1916. május 5.
Ady Endre
|