|
Csoda
és szomorú sors (de csodák és szomorú sorsok idejét éljük), hogy olykor majdnem
egyet s ugyanazt kell mondanom - Rákosiékkal. Talán az a különbség egyezõségünk
között, hogy Rákosiék a labancság kötelezettsége mellett némi, olykoros
kurucságra is kaptak - engedelmet. Hiába, az elõfizetõ ember kitartó és makacs,
meg kell tartani õket s látszatát a régi sovén dühnek. Szerény magam sohasem
voltam sovén, de nagyon predesztináltnak vallottam mindig magyaroknak
Közép-Európába kerültét, s vallom, hogy ezer év tanulságait s törvényeit még
egy világháború sem radírozhatja ki. Szóval: én néha nagyon ellenük vagyok
szívemhez nõtt s minden forró szeretetemmel megtartani akart barátaimnak, s
„ulula cum lupis…”, ízlésem, ösztönöm ellenére ellenségekkel vagyok egy
szándékon. Él Kossuth Lajos még mindig, s Nyugattól tanulva én mégiscsak Bizánc
felé kedvelek fordulni. Esze Tamásék ügyét úgy rontották el valamikor, hogy a
hatalmasak, a császár bárói, Esze Tamásék mellé álltak. Esze Tamás utódjai
legyenek ügyesebbek, s ne csináljanak egy megfordított ostobaságot. Én szeretem
a szellemes írókat, de jobban szeretem az adott valóságot, melyet igazság híján
is igazságnak nevezek. Pénzesek és ötletesek hagyjanak föl már evvel a
százfajtájú Közép-Európa-tervezgetéssel. Ne féltsék magukat, õk mindig
megkapják a maguk áhított Közép-Európájukat, a magyarságot pláne ne féltsék: ez
a magyarság azért élt eddig, mert tovább kell élnie.
Ny 1916. május 16.
Ady Endre
|