|
I.
Az öreg saskeselyû
Az
öreg saskeselyû, aki vénebb, több a bolygó zsidónál, Faustnál, Ádámnál,
mindenkinél, nagy alvása után fölébredt. Tud persze a Napba nézni, mint mindig,
de a Napnál jobban szereti a Földet, kit már sokszor végignézett, s látta róla,
hogy a legnekivalóbb. Ilyen halhatatlan saskeselyût kell gondolnunk és látnunk,
mert különben megáll a szívünk. Sokaknak megállt a szívük már, de vannak még
élõ szívek is. S az élõ szívek az õ szemeikkel ma már nem tudnak mást látni,
mint az örök saskeselyût. Az örök saskeselyût, ki hamarabb volt persze, mint az
ember, s aki fölségesen mulat, mihelyst fölébred valami ember-szamárságra. Óh,
öreg saskeselyû, ne nézz, te, aki a Nappal is szembenézel, egyformáknak
bennünket, kik látszatra egyformán emberek vagyunk avagy lennénk.
III.
Új keresztes hadjárat
Egészen,
ugyanúgy: a keresztes had-dúlások korát sikerült vissza-élnünk, szegény mai
élõknek, nekünk. Megint a Gondolatra gondolok, kit egy nagyobb Gondolat az emberre bízott. Nem mondom,
hogy az ember a hibás, de kár volt a Gondolatnak az emberre bízni rá a
Gondolatot… Effélékrõl szegény Anatole France is sokat gondolkozott… Az Ember
(szabadjon régi megállapításokat megállapítani) utolsóbb a legutolsó hüllõnél,
de úgy kell nekünk.
Világ 1916.
augusztus 15.
Ady Endre
|