|
(Az Élet arca,
elbeszélések, a Nyugat folyóirat kiadása)
Sietek
bevallani, hogy Barta Lajos könyve nekem nyolc hét óta nagy kõ a szívemen.
Azóta fogadtam meg mindennap, hogy holnap azután végre írni fogok Az Élet
arcáról. Átkozott akaratzsibbadás, utálatos nyavalya meghervasztja legjobb,
legpirosabb óhajtásainkat is.
Az
Élet arca elég rossz cím, mert az Életnek nincs egy perce is reánk-bámult arca
sem. Az Élet arca megfoghatatlan, megláthatatlan, mindig követhetetlen
gyorsasággal cserélõdõ, sõt arcátlan, hiszen ezért Élet. De Barta Lajos rossz
címû könyvével nekem olyan örömet hozott, mint Móricz Zsigmond óta Kaffka
Margiton kívül talán senki még.
Évek
óta számon tartottam, azt is tudtam, hogy õ írta a legkülönb, legirodalmibb
hinterlandos, háborús riportot, s õ írt egy csomó nagyon ízes olvasnivalót.
Színpadi
sikerei nem érdekeltek, mert a muszájos megalkuvások fájnak nekem, de ha voltak
sikerei, annál jobb. A siker: siker, s szívesen mondok a színpadi sikerhez is
üdvözletet, ha hozzásegít valakit a maga poéta-mivoltához, szóval
„tehermentesíti" a legértékesebb frontot.
Ez
a könyv pedig, Az Élet arca (ismét mondom: Móricz Zsigmond s a nagyszerû Kaffka
Margit óta, akirõl végre szintén mégiscsak írok, ha meg nem halok) új poéta
könyve. Pompás könyv e pompátlanul szomorú idõkben, s minden mûvészete mellett
olyan aktuális (nehogy Barta zokon vegye), mint egy jó vezércikk.
A
Huszadik Században a magyarországi zsidókérdéshez kellett volna szólnom, de szándékom
egy csonka s önmagamnak õrzött cikkecskébe halt. Gondolom, hogy a magyarországi
zsidókérdésben szándéktalanul a legráhibázóbb, legérdekesebb válasz a Barta
Lajos könyve.
Barta
Lajos egy-két novellájában olyan zsidókat mutat meg, akik már végzetesen s
örökre magyarok. Barta maga pedig úgy néz és úgy lát zsidót, parasztot, várost,
vidéket, kishivatalnokot, vénleányságot, dús nõiséget, sok mindent, ahogyan még
eddig nálunk alig láttak. És ez megint azt mondja, hogy a zsidóság egy része
már olyan gyökeres magyar, mint én, te vagy bárki, akinek „a nagy világon e
kívül” stb., stb. Új lendületû magyarság a Bartáé, új szemû is, de olyan
átmagyarzott magyar: rá lehetne bízni a legködösebb magyar elõidõkbõl kiálmodni
világosra a magyar életet.
S
mindebben az a nagyszerû, hogy könnyû, igaz, magától értetõdõ fenomén, s hogy
Barta várt, de egyszerû mûvészreprezentáns. Csak a színdarabjai árán, révén
jutna ideje a regényhez, mert bizonyosan kivételes mai magyar dokumentumok
volnának az õ regényei. Dokumentumok a Duna-Tisza-táj õs, csodálatos
erjedésérõl, melyben csak egy a faktum, hogy van még és él a magyarság, melynek
(akármelyik német professzor tudományosan bebizonyíthatja) régen meg kellett
volna halnia.
Nagyon
hitetõ és a kétségbeesés napjaiban reményeket adó könyv a Barta Lajos könyve,
szinte cselekvés, a legderekabbakból való.
Ny 1917. augusztus
16.
Ady Endre
|