|
S
ha már lehet a cseheknek beszélni s a csehekrõl is beszélni, már miért is
aludjanak a Mikszáth csehei Swehla vezérükkel egyetemben. Az igazán nagy
Mikszáth Magyarország lovagvárai ciklusában többek között ír egy cseh afférról
is, olyan pompásan, olyan drágán: csodálom, hogy ki nem halászták a nap
krónikásai.
Hát
úgy volt - és most Mikszáthot beszéltetem - „Swehla, a cseh vezér, a Mátyás
király seregében szolgált cseh csapatjával jó zsoldért. De a barátság csak
addig tartott, míg Mátyás a horvátok ellen nem indult.”
„Swehla
vezér ekkor így szólott:”
„-
A csehek és horvátok majdnem egy nyelvet beszélnek, egy vérbõl valók. Vér a
vére ellen nem harcolhat. Eressz engem haza, fölséges királyom.”
„A
király a fejét csóválta:”
„Ritkaság
a csehben ilyen becsületes ember. Majd hangosan mondá:”
„-
Hát eredj, nem bánom. A kedvetlenül kihúzott kardnak, jól tudom, úgyis tompa az
éle.”
„Ellátta
költséggel, s a cseh hazaindult. Amint ment[,] mendegélt danoló csapatjával
Morvaország felé, egyszerre eléjük tárult a reggeli szende napfénytõl
bearanyozva a gyönyörû völgy Kosztolán festõi várával.”
„-
Ez a paradicsom! - lelkesedének a csehek.”
„-
Itt volna jó lakni… Vajat enni, olvasztott zsírt inni (mert ez a jólét non plus
ultrája a cseheknél).”
Így
Mikszáth, s a többi, a folytatás megolvasható egészen addig, hol Magyar Balázs
uram kiéheztette a várat, s fölakasztatta a várból szökõ Swehla vezért, kinek a
vár elfoglalása elõtt megjósolta egy cigányasszony, hogy „magas állásban fog
meghalni”.
Szegény
nagy palóc, vajon ilyen humorosak volnának ma is az õ csehei, mint a Swehla
vezéréi voltak?
Ny 1917. november 1.
Ady Endre
|