|
(Bánatprocesszió
1913 -1917)
Fiatal,
magyarországi szerb katonatiszt könyve, aki öt-hat esztendõvel ezelõtt nem
tudott magyarul. S ez a forró, dadogó és rikoltozó ember mégis csak magyarul
írhatta meg a verseit. Valóságos iskolás ábrája ez a könyv a szörnyû harcnak,
minden becsületes valló ember harcának a szóért. Igen, a szóért, aki helyet tud
állani érettünk s azért, amit véres pontossággal akarunk másokkal is tudatni.
Lepedát Milivojnak kettõs kínszenvedését lehetetlen meghatottság nélkül nézni,
mert érzik valahogyan belõle az igazság. És mert olyan forró, olyan dadogó és
rikoltozó, és olyan tökéletlen még az õ igazságában.
„…És elmész.
Kiszakítod ezüst kövét a mesének,
S a kapun át mákonyos, nehéz szeleken
Tántorogsz te ismét, részeg, hazug életem”…
Élet-ékszereket
dalol, s „ez ékszer, mely az én tavamba hullt: jeges könnyekbõl metszett mély
tükör, s rezgõ ezüstje: a bánat”.
Így
énekel Lepedát Milivoj, így és hasonlóan, de sohase érdektelenül, s meg kellett
írnom róla ezt a pár sort. Különös, érdekes verseskönyv ez, mely különben
Nagyváradon jelent meg, s talán igazi indulást jelent.
Ny 1918. február 16.
Ady Endre
|