131. ADY ENDRE NAGYVÁRADI ÍRÁSAI

[Ady Endre nyilatkozatával]

Írta Fehér Dezsõ
Graz, április 2.

Hogy a stájer fenyõerdõk sûrûjében találkoztam Ady Endrével, úgy megörvendeztünk, egymásnak, mint mikor régi harcok színterérõl elindult zarándokok hosszú sivatagjárás után összekerülnek a pihenés, a feledés oázisán. Ahol új erõt lehet gyûjteni új harcokra, új reményt azok gyõzelmére, új illúziókat új álmokra és új hitet azok megvalósulására.

A régi útraindulásról, egykori lelkes, fanatikus csatákról emlékezünk, melynek sebesültjei, csatavesztettjei lettünk mind a ketten, sõt kívülünk sokan abból a tollal viaskodó gárdából, amelynek harcosai a világosság, a kultúra, a szabadelvûség és haladás úttörõ elõõrsei voltak valaha a vér városában, ahogy Ady Endre Nagyváradot, az õ országhódító tehetségének szárnybontó levegõjét elnevezte.

A mi erõnk, a mi lelkesedésünk tüze az ifjúságunk nyárvégre fordulásával, a hajunk szürkülésével, a szenvedélyünk lehiggadásával talán lelohadt. De a kisvárosias, girbe-gurba sáros utcájú, alacsony házsorú Nagyvárad olyan fényes, pompázatos kultúrvárosa lett a magyar glóbusnak, aminõnek mi akartuk, mi álmodtuk 12 év elõtt. És hogy még ma is rajongó lokálpatrióta lelkesedéssel festem Ady Endre elõtt a mai Nagyvárad céljai elérésének színes kuntúrjait, a mi nyomunkba lépõ új, ifjú generációnak új, merészebb eszmékért és álmokért vívott harcait, örvendezve sóhajt fel Ady Endre:

- Látod, mégsem küzdöttünk hiába! A tollat, a kardot, ha kihullana kezünkbõl, felragadják lelkesen mások. Az újak, a fiatalok, a jövendõ harcok hõse, a Láznak ifjú serege, akiknek nemcsak ez álomhoz, de a gyõzelemhez is lesz herkulesi erejük.

- Most, hogy a Balkán-uralomért, a nagyhatalmak versengéseért a dolgozó emberiség vérét és pénzét áldozza a pogány idõk emberirtásának példájára a világ sorsát intézõ Moloch, el­homályosul egy idõre a világosság, az igazság napja. Elzsibbadnak, megbénulnak a legerõsebb karok. De ha véget ér a háború, kezdõdik a másik harc, amelynek egyik legerõsebb vára a glóbuson Nagyvárad, a maguk erejébõl lett embereknek ez az elõretörõ magyar csodavárosa.

*

- Most a legjobb itt - biztatja és vigasztalja magát Ady Endre -, ahol pihenni és várni lehet, messze a csüggedt, kimerült és a kényszerûség jármában vergõdõ kultúrvilágtól. Ha írsz Nagyváradra, küldd el üdvözletemül ezt az egyetlen versemet, aminek megírására a stájer fenyvesek csendje inspirált. A nagyváradiaknak dedikálom, akik útnak indítottak, harcra buzdítottak, s akikhez új Antaeusként vissza fogok térni, ha új harcokhoz új erõre lesz szükségem.

És átadja az õ mélyrelátó, csodás poézisének ezt a legújabb remekét:

..........................................................................................................

Nagyváradi Napló 1913. április 3.