|
Egy furcsa kis histórián nevetnek most
egyik előkelő kávéház törzsvendégei.
A történet mindenki számára mulatságos,
csak a hős tartja kissé kellemetlennek, amiben tényleg neki van igaza.
A kávéház egyik külön helyiségében egy
társaság mulatott. Mulatott pedig széles jókedvvel, de okos elővigyázattal,
mert a pincéreknek erősen meghagyták, hogy senkinek se árulják el, hogy
Debrecenben melyik ma este a legjobban mulató kompánia.
A szomszéd szobában egy ismert debreceni
úriember búslakodott egyedül. Ez az úr arról nevezetes, hogy olyan veszekedett
komisz arca van, hogy képes a legjobb kedélyű embert elkeseríteni. Az
arcán kívül vannak [az] illetőnek egyéb dísztelen tulajdonságai is, melyek
bár nem tartoznak történetünk tulajdonképpeni tárgyához, de megértéséhez
okvetlenül igen.
Ez az úr kiszimatolta, hogy ő ismeri
a szomszédban mulató urakat, s nem gondolkozott sokáig, hanem minden pincéri
obstrukció dacára bevonult a jókedvű kompánia szobájába.
A hatás egyszerűen óriás volt.
A leghangosabb kurjongatónak is elcsuklott
a hangja, a cigány pedig gyászindulóba kezdett.
Hősünk azonban büszkébb volt, mintsem
észre akarta volna venni a kínos meglepetést.
Nyugodt, de a szokott komisz arccal ült
le, s nem akarta észrevenni, hogy a kezéhez elég tartózkodással nyúltak hozza
az ő ismerősei a köszönés alkalmával.
A helyzet már kínos megoldás előtt
állott, mikor a főpincérnek jó ötlete jött, s egyik pincérét lóhalálában
szalasztotta el.
Pár perc múlva őrülten csilingelt a
kávéház telefonja.
A fõpincér odarohan.
- Halló!
- Halló!
- Bika éttermébõl. Kérem azonnal
küldeni X. urat, nagy társaság várja.
X. úr, aki a kellemetlen vendég
volt, gyorsan szedte össze magát, s rohant ész nélkül a Bikába.
Nagyon természetes, hogy a jókedvû
társaság rögtön bezáratta az ajtót a kellemetlen vendég után.
…Úgy beszélik, hogy X. úr nagyon dühös.
De az a szerencséje, hogy akármilyen
dühös, sohasem komiszabb az arca.
Debreczeni Hírlap
1899. március 3.
Adieu Bandi
|