|
Tudjátok-e,
micsoda a babér?… A lélek hervadhatlan kincsének hervadhatlan, örök szimbóluma.
Nem cél, de több a célnél. Egy pillanatnyi
megnyugvása, egy pillanatnyi boldogsága az örökké vívódó mûvészléleknek, mely
nagyobb kincset nem kaphat a babérnál.
Hány lelket sorvaszt el a babér és koszorú
örökös vágya! Hány lelket vinne magasra a kétségbeesés órájában megadott babér.
Mindenki életét bearanyozza egy pillanatra
a mindig kísértõ, de soha el nem érhetõ boldogság ragyogó aranyfénye, s a
mûvészlélektõl megtagadnátok a pillanatnyi boldogságot: a babért?…
…Egy Isten kegyelmébõl való mûvész
búcsúzott el tõlünk. Hosszú, hosszú évekig nekünk szórta, reánk pazarolta lelkének,
szívének minden drágaságát; hosszú évek során nekünk tanította az igazságot,
melynek megnyilatkozása a mûvészetben a leghatalmasabb.
Nem kért tõlünk semmi viszonzást, csak
hogy megértsük. Nem áhított talán zúgó tapsokat sem, de folyton küzdõ lelke
vágyva vágyott az egyedüli jutalomra, a boldogság pillanatig tartó, de édes
ámítására: a babérra.
Hosszú évek során nem kapta meg a várva
vár jutalmat, melyért õ lelkét szilánkokra tépte miérettünk, a mi lelkünkért.
Rettenetes tudat a megérdemelt babért megtagadva
látni!…
Elment tõlünk, és visszajött érte…
És most se kapott volna… Mert ti nem
tudjátok, mit jelent a babér az örök vívódástól megkínzott mûvészléleknek!
…De mégis. Eszébe jutott egypár egyszerû
embernek. Õk nem mûvészlelkek, de megérezték a gyötrõdõ lélek szomjúságát; õk
nem tudták tán, hogy egy igénytelen babérkoszorú egy életet koszorúz meg a
megnyugvás érzésével, de sejtették, hogy a babérral szívbõl fakadt hálájukat
legkönnyebben róhatják le…
Olcsó koszorú volt, de még mindig drágább
mindenféle kincsnél.
Lesz legalább valami emléke a nagy
mûvésznek. Visz legalább egy koszorút a távolba onnan, hol lelkének legmagasabb
szárnyalását látták, s legbecsesebb gyöngyein osztoztak…
És ez elég…
Talán többet, talán mást remélt?!…
…Mindegy! Olyan kevés kell egy igazi
mûvészlélek pillanatnyi - megnyugvásához…
A koszorút felnyújtották, a páholyok és a
földszint közönsége pedig csodálkozva jegyezte meg.
- Ni, ni! Szathmáry Árpád babérkoszorút
kap!…
Debreczeni Hírlap
1899. március 8.
|