|
Naiv, romantikus darabot választott utolsó
fellépésére Szathmáry Árpád, és olyan mûvészi verizmussal játszotta meg a darab
fõszerepét, hogy közvetlen hatása alatt eszünkbe se jutott az a kritika, melyet
az ilyen zsánerû darabokkal szemben kérlelhetetlen szigorral alkalmazunk - mi,
modern emberek. Mintha a mi kedves Szatyi bácsink nehezebbé akarta volna tenni
az elválást, játszott, és olyan
mûvészettel, olyan hatással játszott, melyet nem egyhamar fog elfeledni az a
tegnap esti, lelkesülten tapsoló közönség.
De méltó partnere is akadt Szatyi úrnak!
Szacsvay Sándor (Bannai Gábor) tegnap ismét azzal a mûvészettel játszott,
mellyel magát a debreceni közönséggel valóban megszerettette. Hatalmasan igaz
és természetes volt.
Mellettük Szabó Irma érdemel határozott
elismerést. Mennyi szív, melegség és egyszerûség van ebben az igazi
mûvésznõben! Nincs egy szava, mely ne szívbõl és ne szívhez szóljon! A tegnap
esti játéka - bár epizódszerepet játszott - valósággal elragadta a közönséget.
Nagyon jó volt Komjáthyné is Clarisse
szerepében. Csak sajnálni lehet, hogy olyan ritkán láthatjuk a színpadon a
kitûnõ mûvésznõt. A többi szereplõk közül F. Csigaházi, Sziklay és a folyton
haladó Ódry érdemelnek õszinte dicséretet. Általában az elõadás egyike volt a
legsikerültebbeknek, a zsúfolásig telt ház zúgó tapsvihara pedig egy hatalmas
vágy megnyilatkozása volt: Jöjjön vissza hozzánk a mi kedves Szatyi bácsink!…
Igaz! Egy babérkoszorút is nyújtottak fel
a zenekarból Szathmáry Árpádnak. Errõl a koszorúról más helyen beszélünk.
Debreczeni Hírlap
1899. március 8.
|