106. BAJAZZÓK

Igazi műélvezetben volt tegnap este részünk. Leoncavallo remekművét élveztük nálunk szenzációszámba menő jó előadásban.

Ennek a szokatlan körülménynek megértésére elég az, hogy tegnap a magyar opera büszkesége, veterán művésze, Ódry Lehel lépett fel a debreceni színpadon.

Felesleges dolog az Ódry Lehel művészetéről írni. Ismeri, bámulja, méltányolja azt minden intelligens magyar. Kifogyhatlan, elpusztíthatlan erõ az, melyen az idõ sem tud kifogni, mely annyi év után is elragadt bennünket.

Tónió szerepében hallottuk s láttuk tegnap a nagy mûvészt. Még mindig a régi. Bámulatra méltóan egyesül benne az elõadómûvész és a hatalmas énekes. Még minden mozdulata fiatalos, s hangja is erõteljes. A közönség egész este ünnepelte, s vége-hossza nem volt a kihívásoknak.

Nedda szerepét egy vendégmûvésznõ, Szegheõ Vilma énekelte tisztességes sikerrel. Végleges véleményt nem mondhatunk még róla, de tegnapi szereplésével egy iskolázott hangú, intelligens mûvésznõ benyomását keltette bennünk.

Nagy sikert ért el tegnap ismét Karacs (Canió). Megbecsülhetlen erõssége a debreceni szín­társulatnak. Tegnapi énekszámaival valósággal elragadta a közönséget, kár, hogy játékára befolyással volt egy sajnálatos baleset, mely majdnem lehetetlenné tette tegnapi fellépését. A próbán elesett, s igen érzékenyen megütötte a lábát. Annál dicséretesebb, hogy játéka is magas nívón állott.

Rubos mint Silvió meglepi sikerrel játszott és énekelt. Mindennél szebben beszél az õszinte dicséret, mellyel tegnapi szereplésérõl nem kisebb ember, mint Ódry Lehel nyilatkozott.

F. Kállay Lujza kis szerepével is mûvészi élvezetet nyújtott.

Kar, zenekar igen jó volt; Znojemszki erõs kezét dicsérik.

Debreczeni Hírlap 1899. március 24.

(a-e)