|
Fényes ünnepet ültek a fővárosi sajtó
munkásai. Ünnepük nemcsak a szabad sajtó ünnepe volt, hanem a toll diadalünnepe
is.
Az ő küzdelmük, az ő életük nem
foly le hiába. Ha feldarabolták a szívüket, ha megölték idegjeiket, ha
megtagadtak mindent maguktól, legalább elérték az elismerést is.
Minekünk, igénytelen vidéki skriblereknek,
nem volt részünk a fényes ünnepélyben. Minekünk még nincs okunk ünnepelni, s
messze van még tőlünk az az idő, mikor egy feláldozott életért csak
egy percnyi megnyugvást, boldogságot is szerezhetünk.
Nekünk még küzdeni kell. Kezdünk
kétségbeesni, erőnk megtört, hitünk megingott, a lélekölő munka sötét
jövővel fenyeget bennünket - de küzdeni kell!!… Sehol annyi
előítélet, annyi elfogultság nem áll útjában az eszme harcosának, mint
éppen itt nálunk, a vidék ősrégi metropoliszában.
És küzdünk, dolgozunk. Éjt-napot összevetünk,
hogy küzdelmeinknek gyümölcse legyen. Küzdünk az elfogultsággal,
előítélettel, korlátoltsággal az eszméért, az igazságért, a szeretetért.
Erőnk - mondom - már megtört, hitünk
összeomlani készül, a leghívebb fegyvertársak feladták a diadal reményét, de új
erőt adott az a diadalünnep, mely most zajlott le a fővárosban.
A tollnak gyõzni kell, most már
ismét valljuk.
Nem lankadni a harcban, az élet árán
is ki kell vívni a diadalt!
…És bukni fog az elõítélet, az
elfogultság, az ósdiság, gyõzni fog az eszme, az igazság, gyõzni fog a toll!…
Debreczeni Hírlap
1899. március 25.
A.
|