|
Van nekem egy kedves, jó barátom. A
barátságon kívül egy közös malõr is összefûz bennünket: mind a ketten poéták vagyunk.
Õ könnyebben hordja ezt a terhet mégis, mint én. Csengõ-bongó, olykor pikáns,
de mindig kedves, szellemes verseivel az asszonyok s lányok poétája. Míg én?…
Jobb nem emlegetni. Minden versem után bûnbánást érzek. Az ördögbe is, ha már a
poézist nem veszik komolyan, miért is írok én komoly verseket?… No, de hát az olyan malõr, amin segíteni már nem
lehet, térjünk hát a tárgyra.
Ez az én poéta barátom írt egy
nagyon érdekes dramolettet. Álom-ária, ez a címe. Szép dolog, merész
dolog, s meséje a színészéletbõl van véve. (Ezért ugyan holtig neheztelek rá,
mert a színész témák feldolgozása - aminél hálásabb dolog nemigen van most - az
én tervem volt. Persze nem színdarabban, hanem versekben és tarka
reminiszcenciáimtól sugallt novellákban.)
Merész
kis darab - mondom - az Álom-ária. Merész, szép, igaz - ergo modern -, s mégsem
adták elõ.
Ugye
különösnek látszik?
Pedig
nem az. A festett világról szól a mese, melyben nincs egy körömnyi igazság.
Nincs szív, csak tettetés. Nincs érzés, csak affektálás. Nincs pirulás, csak
festék.
Azután
van egy igazgató, aki lelketlen szívvel hajszolja tagjait. Mit bánja, ha éhen
halnak, csak az õ zsebe legyen telve.
És
sok-sok sötét, de igaz vonás van abban a kis dramolettban!
Hát
persze, hogy nem adják elõ!
Azt
írta rá egy igazgató, hogy szép dolog, de szerzõje nem ismeri a kulisszák
mögötti életet.
Hát
neki igaza van. A színpadon mindenrõl meg szabad az igazságot mondani, csak a -
színpadról nem. Aztán a hóhértól sohse szokták kívánni, hogy maga kösse fel
magát.
A
festett világ nem akarja lemosni a színpadon magáról a festéket, s ez könnyen
érthetõ.
Így
van ez, édes barátom, kollégám Apollóban! Szép dolgot írtál, merész dolgot
írtál, de azt nem kívánhatod, hogy a színpadon adják elé. Lásd, én sem készülök
színpadra az én színész-históriáimmal.
De
az meg kár volna, hogy hiába írtad légyen meg. Tudod mit? Add oda az újságírók
színházi estélyére. Azok majd eljátsszák. Át fogják érezni, sokat tudnak õk
arról a festett világról. Aztán meg az õ világuk is félig-meddig olyan festett
világ…
Debreczeni Hírlap
1899. április 19.
Bandi
|