|
Az
Istentõl igazán megáldott asszony Prielle Kornélia…
Megadatott
néki egy ritka adomány: egy nemzetnek több mint félszázad évig ünnepelt
mûvésznõje lenni. Ugyanaz a hatalom, mely lelkének teremtõ erõt adott,
megajándékozta egy hosszú, dicsõséges élettel s örök ifjúsággal is.
Mikor
tegnap a nagyközönség tapsvihara között vette át a ki tudja hányadik
virágcsokrot - megvallom, hogy könny szökött szemembe. Valami hódoló érzés
támadt a szívemben, hódolat az õ csodás mûvészete, hosszú, dicsõséges élete
elõtt…
Kornélia,
a Petõfi Kornéliája… Õ volt a lánglelkû mûvésznõ, ki több mint félszázad évvel
ezelõtt lángra gyújtotta a legnagyobb magyar költõ szívét!…
Mennyi
tenger-idõ futott el azóta. Kialudt a költõ szíve, el is porladt már régen,
nagyon régen valahol…
De a dalok élnek, a lélek most is
él. Prielle Kornéliának sem jutott csupán hosszú élet, hanem halhatatlanság is,
mert az igazi költészet s az igazi mûvészet mindörökre él…
És hogy játszik még mindig ez a nagy
mûvésznõ! Leköt, lebilincsel, elragad bennünket. Lelket önt a leggyarlóbb
darabba, kiválik a legbuzgóbb környezetbõl is.
Tegnap este az Ahol unatkoznak c.
francia vígjátékban lépett fel elõször, a hercegnõ szerepét játszotta, s a
zsúfoltig telt ház egész este zúgott a tapsvihartól.
Ez a taps egészen az övé volt. Csak
õ érdemelte meg. A többi szereplõk készületlenséggel küzdöttek, s elejtették a
darab leghatásosabb részeit.
Nem térünk ki ezúttal egyesek hibáira,
nem akarjuk a Prielle Kornélia mûvészi játékának hatását gáncsoló hangokkal
zavarni, de azt ki kell mondanunk, hogy Prielle Kornélia felléptekor
színészeinktõl több buzgalmat vagy - mondjuk - több pietást kívánunk.
A színházat zsúfoltig megtöltötte a
közönség.
Debreczeni Hírlap
1899. április 20.
(a-e.)
|