|
Szép, de kissé különös dolog, hogy egy
alkotmányos országban örömet okoz az a hír, hogy ezután valószínűleg
szabadabban nyilatkozik meg a választók lelkiismerete.
Ilyen speciális jelenségek csak nálunk
lehetnek.
Ha a cs. és kir. külügyminiszter úrnak -
aki elvégre, legalább a kvóta arányában, magyar miniszter is - Budapestre
méltóztatik lefáradni, megjelenése egész szenzációt csinál.
Ha valamelyik külföldön bolyongó
honfitársunk arról ad hírt, hogy a berlini vagy a római osztrák-magyar
nagykövetségben olyan embert talált, aki magyarul is tud, általános öröm kél e
széles honhazában, s talán örömünkben a kvótát is hajlandók volnánk felemelni.
Ha egy kir. herceg kedvezően
nyilatkozik rólunk, ha valahol - ahol elvitázhatatlan joga van - a magyar
trikolórnak is helyet adnak, ha kiderül, hogy X. főherceg nem akarta
megalázni a nála tisztelegni akaró fiumei kormányzót, szóval ha valami olyan
kisebb jelentőségű dolog történik, mely arányban távolról sem áll a
nagy sérelmekkel, melyeknek nem volna szabad eseményeknek még látszani sem - egyszerre olyan örömre buzdul a
magyar közvélemény. Lám, megbecsülnek, szeretnek bennünket! Elismerik a
jogainkat! Boldog a magyar! Örömmámorban úszik az egész ország…
Éppen így vagyunk a tiszta választásokkal
is. Még csak reményünk van ahhoz, hogy a bennünket egész világ előtt
megszégyenítő csinált
választásoknak vége lesz, s már rendszerváltozásról, új korról, megváltásról
beszélünk.
Valljuk meg, hogy az ilyen jelenségek nem
nagyon dicsérik a mi alkotmányos érzékünk s közjogi felfogásunk helyességét.
Hiszen ha valami megilleti a vér- és
pénzadóval agyonterhelt polgárt, annyi jogát csak el kell ismerni, hogy öt
évben egyszer egy nem befolyásolt
szavazattal beleszóljon ő is abba a kérdésbe, mely neki és mindannyiunknak
a legfontosabb életkérdés.
Halálos vétek lenne vívmánynak tekinteni a
tiszta választásokra irányuló törekvést.
Az erőszakot lerázni magunkról a
legtermészetesebb önmagunk iránt való kötelesség, de önmagunknak állítanók ki a
szegénységi bizonyítványt, ha jogszerző vívmánynak tüntetnők fel azt,
ami bennünket a legszentebb törvények szerint megillet.
Debreczen 1899.
április 26.
(d)
|