|
Pénteken már mennek a színészek, bezárul a
színház, vége a színiszezonnak. Szeretném így írni: hála Istennek, vége van.
Én a magam részérõl nem érzem azt az
elégikus hangulatot, melyet elváláskor, búcsúzáskor érzeni szoktunk.
Ha végiggondolom a hosszú nyolc hónap
tarka színházi eseményeit, alig-alig találok olyan mozzanatot, amely kedves
emlékre hangolna.
Most azonban nem akarok a színházi
vezetõségrõl írni. Hibáiról, botlásairól majd írni fog másvalaki e lap
hasábjain rövid idõ múlva.
Egypár õszinte szót intézek azokhoz a
kedves bohémekhez, kiket ezer veszekedés dacára is igazán szerettünk, s akik
elvégre is nem tehetnek róla, hogy az õ igazgatójuk Komjáthy János, és hogy
színügyi bizottság is van a világon!…
Az õ távozásukat már igazán sajnáljuk. Nem
a színiszezont, csak õket.
Itt állanak elõttem sorban. Locsarekné
Némethy Gizellának ez volt az utolsó színházi éve. Gyönyörû sikerekben gazdag
pályára tekinthet vissza, s alig van kedveltebb tagja a színtársulatnak, mint õ
már régi idõ óta. Hisszük, hogy mint vendég, sok derült percet, élvezetet fog
még szerezni az õt szeretõ debreceni közönségnek.
De nemcsak neki emlékezetes ez az elmúlt
színi szezon. Sok sikerre nézhet vissza Komjáthyné is, ki legutóbb is meghatott
bennünket Stuart Mária szívhez szóló jámbusaival.
F. Kállay Lujza nem ebben a szezonban lett
a közönség kedvence. Az
volt eddig is, és most is az maradt. És a közönségnek jó ízlése van.
Kiss Irén sem válik meg tõlünk. -
Rosszul is tenné. Nem kap olyan helyet, ahol úgy szeretnék, mint nálunk
szeretik.
R. Serfõzy Zseninek volt egy összetûzése
a kritikával. Most már megmondhatjuk: õ volt a megsértett. Ez az összetûzés
volt az elsõ és az utolsó. Az õ mûvészetét, haladását mindnyájan örömmel
szemléltük.
T. Halmy Margit az volt e szezonban
is, ami eddig: a mi nagy mûvésznõnk, aki - félünk - nemsokára itthagy
bennünket. Akármint sajnáljuk is, különb teret és környezetet kívánunk neki a
debreceninél. S ami a fõ: jobb direktort is!
Fáy Flóra okosan felejtett, s
ügyesen tanult. A legjobb úton halad, hogy a mûvészet varázstitkát: a
természetességet és igazságot felfedezze.
Szabó Irma még mindig szép sikerrel
tölti be a naivai szerepkört. Kedves orgánumával, kislányos megjelenésével még
mindig meg tudja hódítni a közönséget.
A férfiak közül különösen négyen: a
szép tehetségû és folyton haladó Szacsvay, a bámulatosan sokoldalú és ügyes
Rubos, az örökre víg és mindig mûvészi Sziklay s a rendkívül intelligens Tanay
számíthatnak állandó rokonszenvre. De ezt Karacs is nagymértékben megérdemli.
Ezeket sajnáljuk, s ezeket várjuk
örömmel vissza.
Ami a színiszezonban értékes volt,
azt nekik köszönhetjük, és az eltávozottak közül egypárnak. Õk valamennyire
feledtették azt a botrányos vezetést, melynek fõ okozója Komjáthy, eredménye
pedig a közönség elhidegülése.
Milyen szívesen gyönyörködnõnk az õ
játékukban, ha jobb vezetés és jobb környezet volna.
Így pedig kénytelenek vagyunk tõlük
fájó búcsút venni, s bocsássanak meg nekem - felsóhajtani: hála Istennek, vége
a színiszezonnak!
Debreczen 1899.
május 9.
Dyb.
|