|
Tóth Benőék rendesen pénztárnokok
szoktak lenni, s a gondjukra bízott közpénzt többnyire elsikkasztják.
Dicsekvésnek ne lássék: az egész világon
nincs annyi sikkasztó, mint ebben az ezeréves, szép magyar hazában.
Nem is város, amelyiknek nincs meg a maga
külön sikkasztója, s már nem messze van az az idő, mikor a jövő
Kriványjáért hét magyar város fog versenyezni.
Szóval az álladalmi és társadalmi élet
egyik mezején sem értünk el olyan gyönyörű rekordot, mint a sikkasztás
terén.
Örök hála legyen ezért a haladásért a
Tisza-rendszernek, a kortes főispánoknak, a gyönyörű magyar „közéleti
erkölcstan”-nak, no meg - Tóth Benőéknek is.
Tóth Benőék, mikor elverik a saját
pénzüket, s így financiális vizsgát tesznek, rendesen pénztárnoki állást
kapnak. Megyénél, városnál, községnél, árvaszéknél, nyugdíjalapnál, egyszóval
valahol.
Itt aztán kezükbe kerül mindennemű
pénzkezelés, s amennyiben nálunk megvan az a kedélyes szokás is, hogy
választások alkalmával vesztegetni szoktak, kezükbe kerül a hivatalos jelöltek
megválasztására küldött, bizonytalan eredetű, de tekintélyes összegek
kezelése is.
Tóth Benőék ebből a pénzből
szabadon garázdálkodnak. A főispán urak gavallérosan ejtik meg az
elszámolást. Tóth Benőék szépen zárhatják le üzleti könyveiket.
Mikor aztán a választások elmúlnak, s
valamelyik kegyelmes úr zöld fiát sikerült mandátumhoz juttatni, a pénztárnok
urak filozofálni kezdenek. A Wertheim-szekrény mellett erre is ráér az ember.
A pénztárnok úr filozofál. Hogy is jutottam én pénzhez? Én a
fõispántól kaptam, a fõispán a kegyelmes miniszter uraktól, a miniszter urak
pedig - valahonnan. Bizony-bizony ez
nem valami tisztességes pénz. Túl is adok rajta hamar. Ámbár a fõispán úr
gavallér ember, a miniszter urak pláne nem is lehetnek mások, mint becsületes
emberek, én szintén becsületes ember vagyok ebben a feltétlenül illusztris
társaságban. Különben is azért van a pénz, hogy elköltse az ember…
Így filozofál a pénztárnok úr, s
ettõl a filozófiától egypár lépés van a sikkasztásig.
Ez is megtörténik felsõbb
protektorátus mellett.
Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy
a fõispán uraknak részük van ebben a manipulációban. De hogy tudjon a fõispán
szigorú felügyeletet gyakorolni a felett az ember felett, kivel olyan nem
nagyon erkölcsös konnekszusban állott?
A sikkasztásokat nem Tóth Benõék
csinálták. Csinálta azt az a rendszer, melynek vezetõit leverték, de hívei még
régi helyükön maradtak.
Tóth Benõék száma még mindig
szaporodni fog. Az új rendszerben benne vannak még a régi emberek. S folyik a
munka szépen, az Egyesült Államokban nemsokára egy népes gyarmat fog alakulni:
a magyar sikkasztók gyarmata…
Pusztuljon a régi rendszer minden
szégyenköve! Tûnjék el kortes bandájával, vicinálistáival, strébereivel,
fõispánjaival, Tóth Benõivel együtt!
Mert így valóban úgy lesz, hogy a
jövõ térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással:
„Ez Magyarország volt, de
elsikkasztották…”
Debreczen 1899.
május 17.
A. E.
|