|
Az a határozat, mely az emlékkerti
kõoroszlánt szívesen el engedi vitetni, de az új emlékfelállítás kérdését
bizonytalan idõkig tanulmány tárgyává
óhajtaná tenni: csak egy tünet, egy korrajzi adat.
Azt a régi igazságot bizonyítja,
hogy Debrecen csak az idegen szemében erõs, hazafias és magyar - valóságban
pedig a sok tucat közül egy: áldott termõhelye a kormány iránti
bizalomnyilvánításnak, hiperlojálizmusnak és kegyért esengõ mamelukoknak.
Fáj ez a beismerés, de így van.
Amik itt nap nap után történnek - mind ezt
bizonyítják.
Hogy a városi és megyei gyûléstermek
szégyenletes eseményeinek legyen egy méltó epilógjuk, Debrecen város jog- és
pénzügyi bizottsága javasolja a nagy idõk egyetlen emlékének: az emlékkerti
kõoroszlánnak az elszállítását.
Nem vallja be, hogy ez a tulajdonképpeni
cél, hanem a jól ismert „kérdés-tanulmányozás”-sal akarja végképpen elsekélyesíteni
egy Debrecenhez méltó szabadság-emlék felállítását.
A fogás nem új. Az efféle fogásokat és
kifogásokat ismerjük minden olyan esetben, mikor a szolgaiasságban született
lojalitás érdemet akar szerezni abból, hogy nem tud, nem akar hazafi lenni.
Ott van a budapesti Kossuth-szobor
példája. Fényesen bizonyítja, nagyon fényesen, azt a kegyeletlen, hazafiatlan
gondolkozást, amelybõl - úgy látszik - példát merítettek Debrecen „intézõ”
körei is.
Eddig csak azt hallottuk mindig,
hogy feledni kell, most már emlékezni sem lesz szabad. Nem. Mert
félnek bizonyos urak, hogy az õ gutgezinnt voltukra árnyat fog vetni, ha
megmutatják, hogy õk magyarok és hazafiak.
Ettõl félnek bizonyára azok is, kik
a fõiskola oratóriumában nem engedik az ifjúságnak azt az emléktáblát
behelyezni, mely a szabadságharc nemzetgyûlésének tanácshelyét jelölné meg.
A kõoroszlánt vigyék ki a városból,
az emléktáblát helyezzék el az emeleti folyosó
falába!…
Ilyen
a mi kegyeletünk. Ilyen a mi hazafiasságunk.
A
szívünk örül, hogy a bécsi Albrecht-ünnepélyen a magyar lobogónak is hely jutott, de a mi nagyjaink: a legnagyobbak
s a magyar história legnagyobb kora a feledés homályában maradhatnak.
Az
emlékkerti kõoroszlán kérdésének csak egy megfejtése lehet.
A
kõoroszlánt - jól van - helyezzék a jeltelen honvédsírok felé. Régi cél, régi
terv, s az emlékmû ott is méltó helyen lesz.
De
ez addig meg nem történhetik, míg Debrecen városa ki nem mondja egy Debrecenhez
s a nagy idõkhöz méltó szabadságszobor haladéktalan
felállítását!…
Ezt
nem lehet elütni sem pénzkérdéssel, sem „tekintetek”-kel, sem - tanulmányozással!…
Több
hazafiságot, több kegyeletet kérünk az illetékes faktoroktól. Örök szégyen
lenne, ha éppen a nagy idõk félszázados évfordulóján dokumentálná a
legmagyarabb város azt a harminckét év óta egyre terjedõ hazafiatlanságot, amit
úgy hívnak, hogy - osztrák-magyar
hazafiasság!…
És
még egy kérdést. Hát a debreceni Kossuth-szobor ügye is olyan sorsra fog jutni,
mint a budapestié?… Akik a szegény kõoroszlántól is félnek, hogyne félnének
annak az embernek a szobrától, ki Debrecenben volt a legnagyobb, s kinek
debreceni mûködése alatt volt legnagyobb Debrecen!!…
Debreczen 1899.
május 27.
A. E.
|