|
Szomorúan, nyomasztó érzéssel veszem
kezembe a tollat, hogy a hét krónikájáról írjak.
Naivság, elfogultság az egész… Amit
mi eseménynek hívunk, amirõl mi krónikát írunk, egy rövid epizódja, eltörpülõ
mozzanata annak a nagy tragikomédiának, aminek Élet a neve.
Járunk-kelünk az ócska színpadon,
ócska díszletek közt. Ócskák az érzelmek, amelyek hevítnek, ócskák, kopottak
vagyunk mindnyájan. - Igaz esemény egy van itt csak: a halál…
…Az az édes, fiatal, szép asszony,
aki már frissen hantolt sírban nyugszik, boldogtalanabb volt mindannyiunknál.
Mi csak az életben komédiázunk, mi csak az életben viselünk álarcot, neki pedig
az volt az átka, hogy a sors ebben a nagy komédiában is színésznõvé tette…
Óh, Kean férfi volt, erõs férfi,
mégis hányszor rohant el annak a mélységnek sziklapartjáig, melynek neve: elõhívott halál!…
És mit csináljon a gyenge asszony,
kinek szerencsétlenségére rajongó mûvészlelke, bolondosan nagy szíve van?!… Mit
csináljon, mikor a rajongót kinevetik, a mûvésznõt nem értik meg, a nõt nem
becsülik a mi õrült, fejen táncoló korunkban?… Óh, én nem vetek követ reád,
pihenni tért szegény asszony!… Akik olyan szamarak, mint mi vagyunk; akik
szeretni és megértetni, küzdeni és diadalt aratni vágyunk, oda jutunk mind,
ahova te… Selyemszalag, ólomgolyó, morfium, bolondok háza, egyre megy. A neve
mindegyiknek: halál…
A
halál új csupán, a halál a földön igazi esemény…
Úgy
fáj, hogy a halál gondolatának reám szakadt terhe miatt nem tudok szívembõl örülni
egy feltámadásnak… Az Ördögsziget
porkolábja felrázta nehéz álmából az élõhalottat: az igazság gyõzött!… Az
igazság… Én úgy érzem, nincs igazság más, csak a halál. Az az élve eltemetett,
szegény ember sem önmagáért örül a feltámadásnak, hanem két ártatlan, kicsi
gyermekért s egy sápadt, könnytelen Madonnáért…
Gloire
nemzete, a te földeden játszik az élet komédiája legmegrázóbban! Fenséges és
nevetséges, égi és pokoli, szûzi és megfertõzött egy kaosszá verõdve nyüzsög a
te szõke vízû Szajnád partján, melynek hûvös vize annyi forró, lázas agynak
adott már örök nyugalmat.
…Nálunk is folyik a komédia. Egy
nemzet életébe megy a játék. Vajon meggondolják, vajon megfontolják ezt, akikre
a kockadobás van bízva?…
Hinni nem lehet senkiben. A
kötelességteljesítés gyönyörû eszme, de csak eszme, sõt ennél is kevesebb:
utópia. Van egy halálos ellensége: az önzés, az önérdek. Tegyék szívükre
kezüket közéletünk vezetõi, és számoljanak!…
Ilyen nemes, elérhetetlen eszmékre
építették a társadalmat a nemzetek apostolai. Õk hittek ezekben, de manapság már ki hisz?…
Ti talán még hisztek, jövõnk
reménye: ifjúság!… Törvényhozók, politikusok, mennyit tanulhattatok volna az
erdélyi fõváros diákparlamentjétõl!… Azok a fiatal szívek még hisznek az
ideálokban, de ti már - önmagatokban sem!
Künn a mezõn virágzik a rozs, pár
hét múlva aranytenger hullámzik a magyar rónán. Aratni fog a föld népe - a
gazdagok számára. Ragyogó, forró napsugaras nyár van. Mindenütt élet, és engem
mégis úgy elfogott a szkepszis, a halni vágyás gyötrelmes hangulata.
Keresem a vigasztalást, az erõt a
hatalmas, élettõl duzzadó természetben, és - tudja Isten - nem az életet, a
virulást látom, hanem a lefonnyadt, porba hullott akácvirágot, mely még nem
régen dalra és szerelemre hangolt…
…Hiábavalóság, elmúlás, halál,
rólatok írtam krónikát. Nincs itt a földön semmi más esemény, csak egy: a
halál…
Debreczen 1899.
június 10.
Dyb.
|